FTC: az ukrán kiszemelt ügynöke nem zárja ki a váltást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.26. 12:52
Ihor Haratin ügynöke nem zárja ki, hogy az ukrán labdarúgó a következő szezontól a Ferencvárosnál szerepeljen.

Vadim Sablij a goal.com ukrán nyelvű kiadásának beszélt a 23 éves játékos helyzetéről.

„Egyelőre túl korai arról beszélni, hogy Haratin klubot vált. Jelenleg csak annyit tudok mondani, hogy Rebrov jól ismeri Ihort, majd felhív, ha úgy gondolja, hogy szüksége van a játékosra.”

Mint azt ukrán lapértesülésekre hivatkozva megírtuk, Szerhij Rebrov Ihor Haratinnel, a Zorja Luhanszk középpályásával erősítené meg a zöld-fehérek keretét.

A korábbi korosztályos válogatott védekező középpályás a Dinamo Kijevben nevelkedett, jelenleg a Zorja Luhanszkban, Ivan Petrjak korábbi klubjában futballozik. A mostani idényben 11 ukrán első osztályú találkozón kétszer talált be, valamint négy Európa-liga-selejtezőn is pályára lépett.

Haratint 2020 nyaráig szerződés köti jelenlegi csapatához. Az ukrán játékos 2014-ben gólt szerzett a magyar U19-es válogatott ellen Balmazújvárosban. Akkor a mieink a triplázó Mervó Bence és a tizenegyesből betaláló Kalmár Zsolt vezérletével 4–1-re nyertek. Tavaly ősszel a Zorja Haratin góljával nyert az Athletic Bilbao vendégeként az Európa-liga csoportkörében.

Legfrissebb hírek

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
6 órája

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
8 órája

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
13 órája

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 14:57

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
2026.07.02. 12:05

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:44

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:15
Ezek is érdekelhetik