Újpest: szeptember közepe óta nem játszott, Kisvárdán visszatérhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.06. 12:49
Felépült sérüléséből Alassane Diallo, a labdarúgó NB I-ben hetedik helyen álló Újpest FC mali középpályása.

A lila-fehérek keddi beszámolója szerint a 23 esztendős Diallo szeptember közepe óta comb- és bokasérüléssel bajlódott, ám szombaton a Kisvárda otthonában pályára léphet.

Az Újpest további sérültjeiről is hírt adott. A térdműtét után lábadozó Simon Krisztián és Filipovics Marko felépülése jó ütemben halad. Előbbi már labdás és futóedzéseken is részt vesz, míg a fiatal támadó várhatóan januártól végezhet teljes értékű munkát.

A bokasérülés miatt kényszerpihenőn lévő Cseke Benjáminra további négy hét kihagyás vár.

Nagy Dániel játéka kérdéses a következő fordulóban, ám a Paks ellen már biztosan bevethető lesz. Lukács Dániel már együtt edz társaival, így játszhat szombaton.

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
2025.09.12. 06:38

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

Lukács Dániel: Göröngyös volt az út idáig!

Magyar válogatott
2025.08.28. 06:36

Vitális Milán: A Slovan ellen szereztem már hasonló gólt

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 09:48

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 08:40

Lukács Dániel szerint Dárdai ollózós góljának ott a helye a forduló legszebbjei között

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 10:23

Lukács Dániel szerint a legerősebb csapatot kapta a Puskás Akadémia a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.06.19. 07:05
Ezek is érdekelhetik