Vidi: A mai napig hiányzik a válogatott, de… – Juhász Roland

Vágólapra másolva!
2018.11.26. 08:05
A Mol Vidi FC győzött Debrecenben a labdarúgó NB I 15. fordulójának utolsó mérkőzésén. A találkozó után Juhász Rolanddal beszélgetett az NSO Tv stábja. Természetesen szóba került az Európa-liga és a magyar válogatott is.

Juhász Roland örül, hogy ha brusztolós mérkőzésen is, de sikerült győzelmet aratni a DVSC ellen.

„Így volt teljes ez a hét, hogy a szerda után a mai mérkőzést is sikerrel vettük. A Debrecen meglepett minket a mai játékával, sokkal többet nyújtott, mint vártam. Az első félidőben voltak inkább helyzeteink, a második arról szólt, hogy az előnyünket megtartsuk.”

Videónkban arról is beszél, álmodik-e már a Chelsea-ről, illetve reagált arra a felvetésünkre is, hogy a szezonban nyújtott teljesítménye alapján nem érzi-e magát válogatott formában…

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ

Debreceni VSC–Mol Vidi FC 0–1 (Nego 40.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2922 néző. Vezette: Iványi

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 15 10 3 2 29–11 +18 33
2. Mol Vidi FC 15 8 4 3 26–13 +13 28
3. Budapest Honvéd 15 8 4 3 19– 9 +10 28
4. MTK Budapest 15 7 3 5 23–23 0 24
5. Mezőkövesd Zsóry FC 15 6 5 4 23–18 +5 23
6. Újpest FC 15 6 5 4 17–12 +5 23
7. Debreceni VSC 15 5 6 4 20–19 +1 21
8. Paksi FC 15 5 6 4 20–19 +1 21
9. Puskás Akadémia FC 15 5 2 8 18–22 –4 17
10. Diósgyőri VTK 15 3 3 9 14–26 –12 12
11. Kisvárda 15 2 3 10 13–34 –21 9
12. Szombathelyi Haladás 15 2 2 11 12–28 –16 8

NB I, 2018–2019, 15. FORDULÓ
NOVEMBER 24., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–1
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Pintér Csaba
1556
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
Solymosi Péter
1435
Ferencváros–Kisvárda 2–0Budapest,
Groupama Aréna
Vad II István
7543
Puskás Akadémia–Haladás 2–0
Felcsút,
Pancho Aréna
Szőts Gergely
700
Diósgyőri VTK–MTK Budapest 3–2 Miskolc,
DVTK Stadion
Erdős József
2070
NOVEMBER 25., VASÁRNAP
Debreceni VSC–Mol Vidi FC 0–1
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Iványi Zoltán
2922
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

Rutinos kapus érkezését jelentette be a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.28. 17:25

Vitális Milán: Ezzel a játékkal bárkivel felvesszük a versenyt!

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 11:21
Ezek is érdekelhetik