MLSZ: megbüntették az Újpestet, zárt kapus lesz a Fradi elleni meccs

MTI MTIMTI MTI
2018.12.18. 16:39
null
A pályára is jutott a pirotechnikai eszközökből Újpesten (Fotó: Török Attila)
Egy zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntette meg az Újpest FC-t kedden a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága. A következő hazai meccsét éppen a Ferencváros ellen vívja az Újpest február 9-én.

 

A klubot a címvédő Mol Vidi FC december 8-i újpesti vendégjátéka miatt szankcionálták a „rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért, szurkolói részéről obszcén kifejezések bekiabálásáért, nagy mennyiségű pirotechnikai eszköz használatáért és nézőtéri rendbontásért, valamint másokat etnikai hovatartozásukra tekintettel becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető, rasszista magatartásáért, amely másodszor fordult elő a bajnokságban” – áll az MLSZ honlapján olvasható indoklásban.

A következő hazai meccsét a Ferencváros ellen vívja az Újpest február 9-én, a mostani döntés értelmében zárt kapuk mögött.

A Debreceni VSC-t a Budapest Honvéd elleni hazai mérkőzésen „szurkolói által elkövetett, másokat etnikai hovatartozásukra tekintettel becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető rigmusok skandálása miatt” két szektor bezárására kötelezte a bizottság.

Csertői Aurélt, a Paks vezetőedzőjét egy bajnoki mérkőzésről tiltották el.

A fegyelmi bizottság elnöke előzetes vizsgálatot rendelt el a Diósgyőr–Kisvárda mérkőzésen Vernes Richárd (Diósgyőr), a Mol Vidi–Ferencváros mérkőzésen pedig a Pátkai Máté és Vinícius (Vidi FC), valamint a Leandro (FTC) által elkövetett szabálytalanságok kapcsán.

 

Legfrissebb hírek

Egygólos hátrányban a Loki a szünetben – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
13 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
20 perce

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
2 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
8 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10