Felkészülés: Kovács gólja után fehérvári iksz a pekingiekkel

2019.01.21. 15:33
null
Kovács István (fehérben) szerezte a Vidi gólját a pekingiek ellen (Fotó: <a href="https://www.molvidi.hu//index.php" target="_blank">molvidi.hu</a>)
Első hétfői felkészülési mérkőzésén a Mol Vidi FC labdarúgócsapata 1–1-es döntetlent játszott a Peking Zsenhóval. A székesfehérvári együttes találatát Kovács István szerezte tizenegyesből. A Vidi 16 órától a cseh Sparta Prahával is összecsap.

A Vidi és a pekingi Zsenho ugyanúgy 1–1-es döntetlenre végzett egymással, mint egy évvel ezelőtt. A pekingi együttes 2017 végén két év után jutott vissza a kínai élvonalba, amelyben tavaly a nyolcadik helyen végzett. A csapatot 2018 decembere óta Alekszandar Sztanojevics irányítja, aki a 2002–2003-as idényben a Videotonban fejezte be labdarúgó-pályafutását 29 évesen – emlékeztet a molvidi.hu.

A hétfői, marbellai felkészülési meccsen a pekingiek kezdőcsapatában helyet kapott az Atlético Madrid korábbi középpályása, a Bajnokok Ligája-döntős és világbajnoki ezüstérmes argentin Augusto Fernández is.

A 28. percben Kovács István tizenegyesből lőtt góljával a Vidi szerzett vezetést, ám a kínai együttes öt perccel később a szenegáli Makhete Diop révén egyenlített.

A fehérváriak a második félidőben több ígéretes lehetőségig is eljutottak, de nem tudtak újabb gólt szerezni, így az eredmény nem változott.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI


Forrás: Facebook/Mol Vidi FC

A Vidi 16 órától, vélhetően teljesen más összetételben a cseh Sparta Prahával csap össze.

NB I-ES CSAPAT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
Mol Vidi FC–Peking Zsenho (kínai) 1–1 (1–1)
Marbella (Spanyolország).

VIDI: Tujvel – Hangya, Vinícius, Tóth B., Tamás K. – Réti – Berecz, Kovács I., Pátkai – M. Scsepovics, Futács (Sós, 75.)
Gólszerző: Kovács I. (28. – 11-esből), ill. M. Diop (33.)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Labdarúgó NB I
16 órája

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
2026.07.02. 20:14

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 19:46

Egy új szerzemény gólt lőtt, de a ZTE kikapott az Ajkától

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 15:10

Az MTK a Honvédtól jött támadó vezérletével fordított a Vasas ellen

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 13:22

A Fluminense támadója és Haidara is pályára léphet a ZTE-ben

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 10:48

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:10

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 08:57
Ezek is érdekelhetik