FTC: a dán élvonalba igazolt a válogatott csatár

2019.01.21. 08:47
null
Kjartan Finnbogasont bemutatták új klubjánál (Fotó: Vejle BK)
A Ferencvárostól a télen távozó 11-szeres izlandi válogatott csatár, Kjartan Finnbogason a dán élvonalbeli Vejle BK-nál folytatja pályafutását.

 


Finnbogason: Az edzőt, aki játszatni akart, négy meccs után kirúgták

A dán élvonalban a bennmaradásért harcoló Vejle BK hivatalos honlapján jelentette be, hogy megállapodott az ősszel a Ferencvárosban futballozó, a zöld-fehérekkel a télen szerződést bontó, így szabadon igazolható Kjartan Finnbogasonnal. A csatár vasárnap orvosi vizsgálatokon vett részt a klubnál, melyek után az év végéig szóló szerződést kötött.

Finnbogasont a nyáron a Ferencváros azzal a céllal szerződtette, hogy segítségére legyen a csapatnak a bajnoki címért folytatott harcban, de az NB I-ben kilenc meccsen csak 122 perc jutott neki, gólt nem szerzett. Dániában más célokért küzdhet, ugyanis a Vejle BK az utolsó előtti, 13. helyen áll az élvonalban, a klub közleményében ki is fejti, az izlandi csatárt abban a reményben szerződtették, hogy segíteni tudja a csapatot a bennmaradás kiharcolásában…

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Lasa Dvali
(grúz, Pogon Szczecin – Lengyelország), Ihor Haratin (ukrán, Zorja Luhanszk – Ukrajna), Szerető Krisztofer (Stoke City – Anglia), Mikalaj Szihnyevics (fehérorosz, BATE – Fehéroroszország, szabadon igazolhatóként), Marten Wilmots (belga, szabadon igazolható, legutóbb Avellino – Olaszország)
Kölcsönbe érkezők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Martin Kostál (szlovák, Wisla Kraków – Lengyelország)
Távozók: Kjartan Finnbogason (izlandi, Vejle BK – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Matías Ezequiel Rodríguez (argentin, Universidad Católica – Ecuador), Rui Pedro Couto Ramalho (portugál, Haladás)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dejan Georgijevics (szerb), Julian Koch (német)

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
40 perce

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:55

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28