Haladás: a Honvédtól távozó játékos Szombathelyen folytatja

2019.01.03. 20:40
A Budapest Honvéd labdarúgócsapatával közös megegyezéssel szerződést bontó Holdampf Gergő az NB I-ben sereghajtó Haladásnál folytatja pályafutását – számolt be róla a szombathelyi klub hivatalos honlapja.

A soproni születésű, 24 éves középpályás a ZTE és a Nyíregyháza színeiben összesen 112 mérkőzésen szerepelt az NB II-ben, az ősszel viszont csak két élvonalbeli meccsen kapott lehetőséget a Budapest Honvédban, mind a kétszer a kispadról beszállva.

„Mivel az ősszel kevés játéklehetőséghez jutottam Kispesten, a télen közös megegyezéssel szerződést bontottunk – idézi a Haladás hivatalos honlapja Holdampfot. – Megkeresett a Haladás, és nem sokat gondolkodtam, nagy örömmel igazoltam Szombathelyre. Óriási kihívás ez számomra, minden erőmmel azon leszek, hogy bent maradjon a csapat. Bízom abban, hogy az ősztől is NB I-es lesz a Haladás. A középpálya közepén érzem magam a legjobban, de nyilván ott játszom, ahová az edzőm állít. Ami a csapatot illeti, Sopronban együtt futballoztam Gaál Bálinttal, Rácz Barnabással és Jancsó Andrással, nem idegen helyre kerültem tehát.”

Holdampf fél plusz egy évre írt alá a Haladáshoz.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL**
Érkezők: Holdampf Gergő (Budapest Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Emil Lyng (dán, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

**Az alacsonyabb osztályú partnercsapatnak (a Haladás esetében a Sopronnak) korábban kölcsönadott játékosok nem szerepelnek listánkban, csak akkor tüntetjük fel őket, ha csatlakoznak anyaegyesületük keretéhez.

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Népsport: újabb rés a szocializmus bástyáján

Népsport
2026.10.01. 14:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28