Honvéd: a Fulhamnél várják próbajátékra a csapat védőjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.20. 14:23
A 18 esztendős Temesvári Attila négy edzésen és egy mérkőzésen vehet részt Londonban. A védő vasárnap elhagyta a Budapest Honvéd törökországi edzőtáborát és elrepült Angliába.

Temesvári Attila ősszel a Honvéd második csapatában, az NB III-ban szerepelt, nyár óta viszont az első kerettel edz, így elutazhatott Larába is. A fővárosi együttes honlapján megjelentek szerint a Fulham ragaszkodott ahhoz, hogy Temesvári – aki az ismert edző, Temesvári Miklós unokája, édesapja pedig a volt NB I-es futballista, ifj. Temesvári Miklós – már most csatlakozzon hozzájuk, így az angol piac január 31-ei lezárásáig még lehet idejük megfontolni a transzfert. Temesvári Attila ősszel a Honvéd második csapatában, az NB III-ban szerepelt, nyár óta viszont az első kerettel edz, így elutazhatott Larába is. A fővárosi együttes honlapján megjelentek szerint a Fulham ragaszkodott ahhoz, hogy Temesvári – aki az ismert edző, Temesvári Miklós unokája, édesapja pedig a volt NB I-es futballista, ifj. Temesvári Miklós – már most csatlakozzon hozzájuk, így az angol piac január 31-ei lezárásáig még lehet idejük megfontolni a transzfert.

„Hirtelen jött az egész, az első felkészülési meccsünk után tért be a szobámba Nagy László klubmenedzser, hogyvárnak a Fulhamnél. Hatalmas lehetőség és szeretnék élni vele – mondta Temesvári Attila. – Soós Kálmánon keresztül jött ez az esély, a Magyar Futball Akadémia videoelemzője, Varga Samu készített egy tízperces összeállítást az őszi szezonomról, s ez alapján hívtak meg, négy edzés és egy mérkőzés vár rám. Egy fiatalnak mindig a szeme előtt lebegnek a különböző célok. Elsősorban előbb stabil NB I-es játékos szerettem volna lenni és utána külföldre igazolni, de akkor sem leszek szomorú, sőt, ha már most összejön a szerződés. Mindent megteszek ennek érdekében az előttem álló öt napban. Talán jobb is, hogy hirtelen jött a lehetőség, nincs idő izgulni: összepakoltam, és már mehetek is. A focicuccom itt volt, és bár civil ruha nincs nálam, nem gond, futballozni megyek, nem turistának. Készen állok a feladatra.”

A Fulham jelenleg az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 19. helyén áll.

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Népsport: újabb rés a szocializmus bástyáján

Népsport
2026.10.01. 14:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28