NB I: újabb két sérült nehezíti a Haladás helyzetét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.27. 13:01
Néhány hétig nem számíthat Gyurján Márton és Jagodics Márk játékára Horváth Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás vezetőedzője – adta hírül a szombathelyi klub hivatalos honlapja.

A bajnokságban sereghajtó együttes közleményében az áll, Jagodics Márk a Mezőkövesd elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntő első mérkőzésén, míg a kapus Gyurján Márton a keddi visszavágón sérült meg. Mindketten több hétre kidőltek.

„A mezőkövesdi Magyar Kupa-meccsen szúró fájdalmat éreztem a jobb combomban, ám nem gondoltam, hogy nagy gond lehet, ezért nem kértem cserét, végigjátszottam a találkozót – mondta a 26 esztendős Jagodics Márk a haladas.hu-nak. – A fájdalom viszont később sem múlt el, így megvizsgáltak, és kiderült, három milliméter hosszan beszakadt a combhajlító izmom. Azóta egy hét már eltelt, rehabilitációra, fizioterápiára járok, a masszőrök kezelnek. Jövő héten elkezdhetek szobabiciklizni, kocogni, majd – attól függően, milyen gyorsan gyógyulok – újabb nyolc-tíz nap elteltével már edzhetek. Úgy tervezem, hogy a március 16-i, FTC elleni mérkőzésen térek vissza a pályára.”

„Az első félidőben egy hazaadást rúgtam vissza, de mielőtt még labdához értem, éreztem, hogy a jobb combomban elpattant valami – idézi a 23 éves Gyurján Mártont a vasiak honlapja. – Üzentem Rózsa Dánielnek, hogy menjen el melegíteni, mert lehet, nem tudom folytatni a játékot. Még tíz percig a pályán voltam, ám mivel a fájdalom nem múlt, cserét kértem. Egyelőre a masszőrök kezelnek, csütörtökön megyek ultrahangos vizsgálatra, nagy valószínűséggel elszakadt a combfeszítő izmom. Ez a szakadás méretétől függően többhetes kihagyást jelent.”

További hír a Haladás kapcsán, hogy a vállműtét után lábadozó Bosnjak Predrag a tavasszal nem léphet pályára, a bokasérüléssel bajlódó Priskin Tamás visszatérésére pedig még heteket kell várni.

Jagodics az idényben 21 tétmeccsen lépett pályára a Haliban, Gyurján pedig a Magyar Kupában kapott lehetőséget (öt alkalommal).első mérkőzésén, míg a kapus Gyurján Márton a keddi visszavágón sérült meg. Mindketten több hétre kidőltek.

„A mezőkövesdi Magyar Kupa-meccsen szúró fájdalmat éreztem a jobb combomban, ám nem gondoltam, hogy nagy gond lehet, ezért nem kértem cserét, végigjátszottam a találkozót – mondta a 26 esztendős Jagodics Márk a haladas.hu-nak. – A fájdalom viszont később sem múlt el, így megvizsgáltak, és kiderült, három milliméter hosszan beszakadt a combhajlító izmom. Azóta egy hét már eltelt, rehabilitációra, fizioterápiára járok, a masszőrök kezelnek. Jövő héten elkezdhetek szobabiciklizni, kocogni, majd – attól függően, milyen gyorsan gyógyulok – újabb nyolc-tíz nap elteltével már edzhetek. Úgy tervezem, hogy a március 16-i, FTC elleni mérkőzésen térek vissza a pályára.”

„Az első félidőben egy hazaadást rúgtam vissza, de mielőtt még labdához értem, éreztem, hogy a jobb combomban elpattant valami – idézi a 23 éves Gyurján Mártont a vasiak honlapja. – Üzentem Rózsa Dánielnek, hogy menjen el melegíteni, mert lehet, nem tudom folytatni a játékot. Még tíz percig a pályán voltam, ám mivel a fájdalom nem múlt, cserét kértem. Egyelőre a masszőrök kezelnek, csütörtökön megyek ultrahangos vizsgálatra, nagy valószínűséggel elszakadt a combfeszítő izmom. Ez a szakadás méretétől függően többhetes kihagyást jelent.”

További hír a Haladás kapcsán, hogy a vállműtét után lábadozó Bosnjak Predrag a tavasszal nem léphet pályára, a bokasérüléssel bajlódó Priskin Tamás visszatérésére pedig még heteket kell várni.

Jagodics az idényben 21 tétmeccsen lépett pályára a Haliban, Gyurján pedig a Magyar Kupában kapott lehetőséget (öt alkalommal).

Legfrissebb hírek

„A hátba csapás jobban fájt” – a lébényi ujjvisszarakás története

Labdarúgó NB II
2026.10.04. 10:14

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31

Babos Bence: A ZTE-nél is csak a teljesítmény számít

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 10:25

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44

Az ETO, a ZTE és a Puskás Akadémia is könnyedén jutott tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 17:11

Az Újpest csak hosszabbítás után gyűrte le a Dorogot a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 16:32