Pátkai 300-as mezben; Danyi Gábor a kézilabda-utánpótlásról

2019.03.30. 23:09
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

Emlékezetes diadalt aratott az U17-es labdarúgó-válogatott a bosnyákok legyőzésével, hiszen így megnyílt az út a csapat előtt a korosztályos Európa-bajnokságra. A sikerben fontos szerepe volt a remek védekezésnek, hiszen a csapat sem a selejtezősorozatban, sem az elitkörben nem kapott eddig gólt. Mindez persze a kapus, Hegyi Krisztián érdeme is. Az Illés Akadémia-Haladás 16 éves futballistája lapunknak elmondta, nem veszik félvállról a belgák elleni záró meccset sem. Hogy mely csapatok jutottak már el a mieink mellett Írországba, s mikor rendezik meg a tornát, az is kiderül összeállításunkból.
Emlékezetes diadalt aratott az U17-es labdarúgó-válogatott a bosnyákok legyőzésével, hiszen így megnyílt az út a csapat előtt a korosztályos Európa-bajnokságra. A sikerben fontos szerepe volt a remek védekezésnek, hiszen a csapat sem a selejtezősorozatban, sem az elitkörben nem kapott eddig gólt. Mindez persze a kapus, Hegyi Krisztián érdeme is. Az Illés Akadémia-Haladás 16 éves futballistája lapunknak elmondta, nem veszik félvállról a belgák elleni záró meccset sem. Hogy mely csapatok jutottak már el a mieink mellett Írországba, s mikor rendezik meg a tornát, az is kiderül összeállításunkból.

Remek napjai vannak Pátkai Máténak. A horvátok elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn győzelmet érő gólt szerzett, amivel egy országot derített jobb kedvre, és szombaton is a legjobbkor villant meg – az ő góljával győzte le a Mol Vidi, hátrányból fordítva, az NB I rangadóján a Debrecent. A középpályást egyébként már a meccs előtt is ünnepelték, a 300. élvonalbeli mérkőzése emlékére egy 300-as feliratú mezt vehetett át. Hogy mi minden történt még az OTP Bank Liga 26. fordulójában, megtudják helyszíni beszámolóinkból.

Sebastian Vettel, Charles Leclerc, Fernando Alonso – szombat óta így fest a Formula–1-ben pole pozíciót szerző legfiatalabb pilóták sorrendje. A Ferrari monacói versenyzője a Bahreini Nagydíjon szerezte meg az első rajthelyet, ezzel felkapaszkodott az örökranglistán német csapattársa mögé, aki a kettes számú rajtpozíciót foglalja el majd a vasárnapi futamon. Hogy miként értékelték a főszereplők az időmérőt, éppúgy megtudják, mint azt is, hogy a tavaly júliusban elhunyt Sergio Marchionnének miért volt igaza, amikor ragaszkodott Leclerc átigazolásához.

Junior-mellékletünkben interjút olvashatnak a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának vezetőedzőjével, Danyi Gáborral. A szakember korábban éveken át dolgozott a korosztályos válogatottak mellett, és a mai napig szívügye, hogy a fiatal tehetségek minél több játéklehetőséget kapjanak. Ugyanakkor a BL-győztes együttesnél állandó az eredménykényszer, és a szakember sem tagadja: ebben a helyzetben nem tud elég játékpercet adni az utánpótlás reménységeinek. Hogy mi lehet a megoldás e csapdahelyzetben, arról is beszélt a győriek trénere.

Legfrissebb hírek

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
20 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
2026.07.02. 23:55

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.07.01. 23:57

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11
Ezek is érdekelhetik