A Honvédnál garantálják az anyagi biztonságot; bizakodnak a soproni kosarasok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.11. 23:32
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

A Honvéd új tulajdonosai garantálják a klub anyagi kiegyensúlyozottságát, és jelentős célokkal vágnak neki a következő idénynek, egyelőre azonban kérdés, hogy milyen erős kerettel. A csütörtöki bemutatkozó sajtótájékoztatón azt is elmondták, hogy reményeik szerint idővel a csapatban egyre több fiatal magyar tehetség kap játéklehetőséget.
A Honvéd új tulajdonosai garantálják a klub anyagi kiegyensúlyozottságát, és jelentős célokkal vágnak neki a következő idénynek, egyelőre azonban kérdés, hogy milyen erős kerettel. A csütörtöki bemutatkozó sajtótájékoztatón azt is elmondták, hogy reményeik szerint idővel a csapatban egyre több fiatal magyar tehetség kap játéklehetőséget.

„Jó úton járok” – mondja az élvonalba a Ferencváros elleni ollózós csodagóljával berobbanó debreceni Zsóri Dániel, aki a gyerekkori álom beteljesüléséről, a gyötrő honvágyról, a könnyekről és a nehezebb időszakokról is beszélt Pietsch Tibornak.

Nem keres mentségeket, az összefogásban hisz a kiesés elől menekülő Puskás Akadémia tapasztalt edzője, Komjáti András, aki már frissebben futballozó csapatot szeretne látni szombaton. Somogyi Zsolt írása.

Pénteken kezdődik Sopronban a női kosárlabda Euroliga négyes döntője, a házigazda magyar bajnok az elődöntőben a Jekatyerinburg ellen lép pályára. Roberto Íniguez, a Sopron Basket sikeredzője biztos benne, hogy ezúttal versenyképesebbek lesznek az oroszok ellen, mint tavaly voltak, hiszen sokat tanultak abból a mérkőzésből. Kétoldalas összeállítás a hétvége kiemelkedő hazai eseménye előtt.

Sebastian Vettel örül, hogy Lewis Hamiltonnak nem rövid a memóriája. A Formula–1 történetének 1000. futama előtt a Ferrari német pilótája örömmel vette, hogy brit vetélytársa kiállt mellette, miközben a Mercedes a Ferrari sanghaji fölényétől tart.

Sportkrém-mellékletünket most is érdemes átböngészni. Bodnár Dorottya, a festékfüggő bombázó olyannyira megkedvelte a tetoválásokat, hogy az egész karját befedik a rajzok; Egyedülálló látványvilággal készül az M4 Sport a kosárlabda final four közvetítésére; Gera Dániel már kipróbálta, milyen érzés sícuccban mentőhelikopterbe szállni…

Legfrissebb hírek

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
20 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
2026.07.02. 23:55

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.07.01. 23:57

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11
Ezek is érdekelhetik