Hali: Jagodicsért és Némethért sem jött hivatalos ajánlat a Kövesdtől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.04. 16:37
Tóth Miklós, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás ügyvezető igazgatója a szombathelyiek hivatalos honlapján elmondta, Jagodics Márkért és Németh Márióért sem érkezett eddig hivatalos ajánlat. 

A két említett játékost a szintén élvonalbeli Mezőkövesddel hozták szóba, Tóth Miklós viszont arról beszélt, hogy klubváltásról jelenleg szó sincs.

800 millió? Nagyságrendekkel kisebb a tartozás – Tóth Miklós

Mint olvasható, „a Mezőkövesdtől hivatalos megkeresés nem érkezett”. Tóth annyit még hozzátett, Némethet tavaly nyáron megvette volna a Kövesd, de a Haladás akkor nemet mondott az ajánlatra. Az ügyvezető igazgató továbbá megjegyezte, hogy Jagodics Márk és Németh Márió is 2018-ban hosszabbított szerződést a gárdával, s 2021 nyaráig van érvényes megállapodásuk a zöld-fehérekkel.

Mint arról korábban beszámoltunk, az NB I utolsó helyén álló Szombathelyi Haladás anyagi problémákkal küzd. Az együttes vezetősége elismerte, a labdarúgók márciusban csak a fizetésük egy részét kapták meg, a Magyar Nemzet pedig arról írt, az is kérdéses leheta 800 millió forintot közelítő tartozáshalomkövetkeztében, hogy a zöld-fehérek képesek lesznek-e befejezni az idényt.

Tóth csütörtökön ezzel kapcsolatban elárulta, hogy valójában nagyságrendekkel kisebb, 95 millió forintos tartozásról van szó.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
6 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
20 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22