Honvéd: a válogatott kerettag középpályás hosszabbított

2019.05.21. 08:53
Három évvel meghosszabbította szerződését a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvédnél Gazdag Dániel – adta hírül a klub hivatalos honlapján. A válogatott középpályás 2023 nyaráig kötelezte el magát a kispesti csapatnál.

A nyíregyházi születésű Gazdag Dániel a Honvédnál nevelkedett, az első csapatban a 2014–2015-ös idényben debütált. Összesen 141 mérkőzésen játszott a kispestieknél, 6 gól és 16 gólpassz fűződik a nevéhez, tagja volt a 2016–2017-es idényben bajnoki címet nyerő együttesnek. A válogatottba többször kapott meghívót, de még nem mutatkozott be.

„Nagyon boldog vagyok, örülök, hogy sikerült megállapodunk a szerződésem meghosszabbításáról – kezdte Gazdag Dániel a honvedfc.hu-nak. – Köszönöm az új tulajdonosoknak, illetve Lóránth Zoltánnak, hogy a tárgyalások során végig éreztették velem, hogy fontos vagyok a Honvéd számára, számítanak rám, ami nagyon jólesett, ezért is örülök annak, hogy Kispesten maradok. Nem akarok álszent lenni, télen előfordult, hogy az átigazoláson is gondolkoztam, de igazából legbelül végig az lebegett a szemem előtt, hogy ha minden jól alakul, ha megfelelő ajánlatot kapok, akkor az a legjobb nekem, ha a Honvéd játékosa maradok.”

Legfrissebb hírek

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2026.08.12. 07:34

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Gazdag Dániel gólt szerzett, nyert a Columbus a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.08. 13:35

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Gazdagék megnyerték az első meccsüket a Ligák Kupája idei sorozatában

Minden más foci
2026.08.05. 06:53

Az Újpest mozgalmas meccsen győzte le a Debrecent a kánikulában

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 17:30

Pintér helyére állt be a visszatérő Messi; Pécsi bravúrokkal mutatkozott be Ausztriában

Légiósok
2026.08.02. 07:43

Romboló építkezés – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 22:57