MK: Holender mellett Gróf is elköszönt társaitól az öltözőben a döntő után

Vágólapra másolva!
2019.05.26. 08:57
Ahogy arról beszámoltunk, a Mol Vidi 2–1-re legyőzte a Budapest Honvédot a Magyar Kupa döntőjében. Az NSO Tv stábja a kispestiek két labdarúgójával, Nagy Gergővel és Djordje Kamberrel is beszélgetett a mérkőzés után. Utóbbi nem volt elégedett a játékvezetővel, és azt is elárulta, kik búcsúztak el csapattársaiktól a finálé után az öltözőben.

Nagy Gergő szerint bár végig vezettek a meccsen, érett a szünet után a Vidi egyenlítő gólja.

„Egy teljesen más arcú Vidi jött ki a második félidőre. De én éreztem a csapatban azt az erőt, hogy képesek vagyunk lehozni nullára. Megint két pontrúgásból kaptunk gólt, pedig készültünk, hogy ebből nagyon erősek. A mérkőzésen voltak olyan buta döntések vagy buta hibák, amik meghatározták, hogy ezekben a szituációkban gólt kaptunk.”

Djordje Kamber kicsit keményebben fogalmazott: nem volt elégedett a játékvezetéssel.

„Annyira ideges vagyok attól, ahogyan a gólokat kaptuk, hogy mi történt mind a két gól előtt! Mert mi történt pontosan, amikor Juhász kirúgta Batikot hátulról? Ott volt a bíró előtt és nem fújt rá semmit. A végén pedig ilyen szabadrúgást fújt a második gól előtt... Tényleg nagyon ideges vagyok, és nagyon szomorú, hogy elveszítettük ezzel a kupát.”

Az NSO Tv videójából az is kiderül: kik azok a játékosok, akik elbúcsúztak társaiktól a találkozó után a Honvéd öltözőjében.

Stopira páros lábbal érkezett, egyből piros lapos belépőnek éreztem – Gazdag

MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
BUDAPEST HONVÉD–MOL VIDI FC 1
2 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 12 777 néző. Vezette: Iványi
BP. HONVÉD:
Gróf – Batik, Kamber, Lovric – Mezgrani, Heffler T., Gazdag (Ben-Hatira, 69.), Nagy G., Uzoma – N'Gog (Danilo, 76.), Holender. Vezetőedző: Supka Attila
VIDI:
Kovácsik – Fiola (Kovács I., a szünetben), Juhász R., Vinícius, Stopira – Pátkai (Futács, 73.), Elek Á. (A. Hadzic, a szünetben) – Nikolov, Nego, M. Scsepovics – Huszti. Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerző:
Holender (14. – 11-esből), ill. M. Scsepovics (80.), A. Hadzic (91.)

Legfrissebb hírek

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
19 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

Milánó 2026: „A szívemet és a lelkemet akarom otthagyni” – videó

Téli sportok
2026.01.25. 14:23

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45
Ezek is érdekelhetik