NB I: édesapja sírva hívta fel a DVTK 18 éves játékosát

2019.05.20. 11:18
Korbély Kristóf a 80. percben beállt, tizenöt másodperc múlva pedig már a csapattársak és a szurkolók körében ünnepelt. Bár erre a DVTK 18 éves támadója nem is nagyon emlékszik, csak az Újpest ellen 3–0-ra megnyert mérkőzés lefújása után tudatosult benne, hogy megszerezte élete első NB I-es gólját. Rengeteg üzenetet kapott, először a lelátón szurkoló édesapja hívta fel sírva. 



„A gól előtti szituációk még megvannak, a gól utániak azonban már nem annyira
– mondta a harmadik NB I-es meccsén pályára lépő Korbély Kristóf, aki május 26-án ünnepli majd a 19. születésnapját. – Prosser Dani vezette rá a kapusra a labdát, de az ő lövését még tudta védeni. A kipattanó azonban pont elém került, én pedig lehelyeztem a bal alsó sarokba.Annyira boldog voltam, ennyi szurkoló előtt gólt szerezni, csak a mérkőzés lefújása után tudatosult bennem.”


„A gól előtti szituációk még megvannak, a gól utániak azonban már nem annyira
– mondta a harmadik NB I-es meccsén pályára lépő Korbély Kristóf, aki május 26-án ünnepli majd a 19. születésnapját. – Prosser Dani vezette rá a kapusra a labdát, de az ő lövését még tudta védeni. A kipattanó azonban pont elém került, én pedig lehelyeztem a bal alsó sarokba.Annyira boldog voltam, ennyi szurkoló előtt gólt szerezni, csak a mérkőzés lefújása után tudatosult bennem.”

A fiatal támadó alig bírta fogadni az üzeneteket, barátai a góljáról, az ünneplés pillanatairól küldtek neki videókat. De az első, és talán a legfontosabb telefonhívás a lelátón szurkoló édesapjától jött.

„Sírva hívott fel, nagyon jó érzés volt. Itt van minden meccsen, ha játszom, ha nem.”

Videónkban arról is beszélt, milyen a közös munka Fernando Fernándezzel,míg Bacsa Patrik elmondta, lelkileg hogyan lehet feldolgozni, hogy a Diósgyőr most már idényről idényre a kiesés ellen küzd. Továbbá beszélt arról is, milyen tervekkel vághatnak neki az ősznek az NB I-ben.

LABDARÚGÓ NB I
33. (UTOLSÓ) FORDULÓ

DVTK–Újpest FC 3–0(Tajti 36., Korbély 82., Hasani 91.)
Miskolc,DVTK Stadion,12 203néző.Vezette:Iványi
Kiállítva:Solomon (78., Újpest)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2018–2019, 33. FORDULÓ
MÁJUS 19., VASÁRNAPHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
Puskás Akadémia–Ferencváros 1–1
Felcsút, Pancho ArénaPintér Csaba
Kisvárda–Mezőkövesd 2–1Kisvárda, Várkerti SporttelepKassai Viktor
Haladás–Mol Vidi
Szombathely, Haladás StadionPillók Ádám
MTK–Honvéd 1–4
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionAndó-Szabó Sándor
DVTK–Újpest FC 3–0
Miskolc, DVTK StadionIványi Zoltán
DVSC–Paks 4–1
Debrecen, Nagyerdei StadionErdős József
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
A VÉGEREDMÉNY
1. Ferencvárosi TC33235572–27+4574
2. Mol Vidi FC33187853–37+1661
3. Debreceni VSC331491044–39+551
4. Budapest Honvéd3313101046–38+849
5. Újpest FC331212938–28+1048
6. Mezőkövesd Zsóry FC331281345–40+544
7. Puskás Akadémia FC331171536–45–940
8. Paksi FC339121233–46–1339
9. Kisvárda331081536–48–1238
10. Diósgyőri VTK331081536–57–2138
11. MTK Budapest331041942–56–1434
12. Szombathelyi Haladás33861931–51–2030

Legfrissebb hírek

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
2 órája

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
4 órája

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
6 órája

Ötezren az esőben: átvette a trófeát a bajnok ETO – videó

Labdarúgó NB I
21 órája

Bognár György: Ez a mostani harmadik hely kiugróan jó eredmény

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:55

Borbély Balázs: Ha a magot egyben tartjuk, nemzetközi szinten is sikeresek lehetünk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:14

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Az ETO megtette, amit kellett: nyert Kisvárdán, és ötödször bajnok az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06
Ezek is érdekelhetik