NB I: valóban távozik Csertői Aurél Paksról – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.05.21. 09:25
null
Már nem Csertői Aurél irányít Pakson (Fotó: Dömötör Csaba)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport értesülése, Csertői Aurél közös megegyezéssel szerződést bontott az NB I-ben nyolcadik helyen végző Pakssal.

A tolnai klub közleményben jelezte, az 53 esztendős szakember öt és fél év után távozik a vezetőedzői posztról. Csertői 2014 januárjában lett a Paks trénere, 187 mérkőzésen irányította az együttest. Ilyen hosszú ideig senki sem volt a paksiak edzője.

A győri származású tréner az első idényében a 11. helyre irányította a Paksot, azóta pedig két-két ötödik és hetedik hellyel örvendeztette meg a szurkolókat. A nemrég véget érő idényben nyolcadik lett a gárda az élvonalban.

A klub megköszönte Csertői munkáját, s további sok sikert kívánt számára.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2018–2019-ES IDÉNYBEN
2018.
július 30.
Kisvárda
Kondás Elemér helyett – megbízott edzőként – Kocsis János, majd augusztus 14-től Dajka László
2018.
augusztus 22.

FerencvárosThomas Doll helyett Szerhij Rebrov
2018.
szeptember 19.

Haladás
Michal Hipp helyett – megbízott edzőként – Desits Szilárd, majd szeptember 27-től Horváth Ferenc
2018.
december 8.

Puskás Akadémia
Benczés Miklós helyett az utolsó bajnoki mérkőzés erejéig Komjáti András klubigazgató irányított, majd december 29-én kinevezték Radoki Jánost.
2019. március 10.
MTKFeczkó Tamás helyett Lucsánszky Tamás
2019. április 7.
Puskás Akadémia
Radoki János helyett az idény végéig, megbízott edzőként Komjáti András klubigazgató irányít
Az idény befejezése után bejelentett váltás
2019. május 21. Paks
Csertői Aurél helyett ?



Legfrissebb hírek

Az edzőváltások tele: Alonso, Amorim és Maresca is távozott – jogosan?

Képes Sport
2026.01.30. 09:12

Bognár György: Ha nem egy ilyen szerencsés góllal, akkor megnyerhettük volna a kapufákkal a meccset

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 08:37

Férfi kézi: nyáron edzőt vált az ETO, a Szeged korábbi trénere érkezik

Kézilabda
2026.01.21. 11:45

Női kosár NB I: edzőt váltott az Uni Győr a szigetszentmiklósi vereség után

Kosárlabda
2026.01.13. 11:49

Fél év után megváltak a vezetőedzőtől Callum Styleséknál – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.06. 11:59

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.12.25. 15:40

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 16:54

Az NB III-as FC Dabas vezetőedzője a Ferencváros II új trénere lett

Labdarúgó NB II
2025.12.18. 10:20
Ezek is érdekelhetik