Női foci: befejezte pályafutását az M4 Sport állandó szakértője

Vágólapra másolva!
2019.05.13. 18:43
null
Dénes Dorottya az M4 Sport stúdiójában
Befejezte pályafutását Dénes Dorottya, az M4 Sport állandó szakértője, a női NB I-ben hatodik helyen végző ETO FC Győr huszonhat éves labdarúgója – számolt be róla a klub Facebook-oldala.

Az ötszörös válogatott középpályás 2007 őszén, 15 évesen az Olimpia NFK színeiben mutatkozott be az NB I-ben, majd játszott a Hegyvidék SE-ben, a Győri Dózsában, a Budapest Honvédban és a Haladás Viktóriában, egy idényt pedig Marosvásárhelyen is eltöltött. Onnan 2016 nyarán tért vissza Győrbe, ahol játékos-pályafutása mellett edzői képesítést szerzett, továbbá 2018 óta állandó szakértője az M4 Sport női labdarúgó-közvetítéseinek.

Dénes Dorottya a mögöttünk hagyott szezonban 12 mérkőzésen három gólt szerzett az NB I-ben, tavasszal azonban pályán kívüli okok miatt csak egyetlen meccsen, a bajnokság utolsó fordulójában szerepelhetett.

Édesapja, Dénes András a minap megjelent „Magyar női futball – A bajnokságok” című könyv szerzője.

Legfrissebb hírek

„Nekem kellett ez a fokozatosság” – Csiki Anna az angol élvonalig vezető útjáról

Légiósok
2026.01.31. 10:46

Női labdarúgás: Nürnbergbe szerződött a pécsi tehetség

Légiósok
2026.01.30. 09:27

Jól emlékszik a hat évvel ezelőtti budapesti BL-döntőre az azóta három Aranylabdát kapó Aitana Bonmatí

Minden más foci
2026.01.20. 11:13

Felkészülés: önbizalom-növelő győzelmet aratott az ETO a Rapid ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 16:40

Felkészülés: hét gólt rúgott az ETO Akadémiának a Komáromi FC

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 14:12

Dobogóesélyesből a Ferencváros kihívója lett az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 12:30

IFFHS: sorozatban harmadszor is Aitana Bonmatí a világ legjobb női labdarúgója

Spanyol labdarúgás
2025.12.13. 20:20

Spanyol címvédés a női labdarúgó Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2025.12.02. 21:26
Ezek is érdekelhetik