FTC: Most nincs idő a saját nevelésű fiatalok beépítésére – Prukner

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.13. 08:54
A Ferencváros U17-es labdarúgócsapata a Mol Vidi ellen 10–3-as összesítéssel biztosította saját maga, illetve az U16-os és az U19-es korosztályos élvonalbeli tagságát. A visszavágó után az FTC utánpótlás szakmai igazgatójával, Prukner Lászlóval beszélgettünk, aki elmondta: bízik benne, hogy az MLSZ megváltoztatja ezt a „nonszensz, nem a gyerekek fejlesztését szolgáló” versenyszabályt. Beszélt arról is, hogy a nemzetközi célok miatt jelenleg nincs idő az első csapatban a saját nevelésű fiatalok beépítésére, de bízik benne, hogy egy-két éven belül odaférhetnek a tehetségek.

Prukner László a mérkőzéssel kapcsolatban elmondta: 1–2-es állásnál volt egy kis izgalom, de összességében jól teljesített a Ferencváros U17-es csapata.

„A két meccs alapján megérdemelten maradtunk benn az első osztályban. De abban is bízom, hogy az MLSZ legközelebbi ülésén megváltoztatják ezt az egyébként szerintem nem a gyerekek fejlesztését szolgáló versenyszabályt, és új versenykiírás lesz az utánpótlás-bajnokságban.”

Az utánpótlás szakmai igazgató videónkban arról is mesél, hogy milyen céljai vannak a Ferencvárosnál. Bízik benne, hogy egy-két éven belül odaérhetnek az első csapathoz a saját nevelésű fiatalok, akiknek a beépítésére ugyanakkor most nincs idő a nemzetközi célok miatt.

6 gólt vágott a Fradi a Vidinek, benn maradt az NB I-ben – videó

U17-ES OSZTÁLYOZÓ, VISSZAVÁGÓ
Ferencváros–Mol Vidi 6–2
A Ferencváros 10–3-as összesítéssel nyerte meg a párharcot és maradt benn az I. osztályban.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
3 órája

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
3 órája

Így duplázott Zachariassen a Plzen ellen – videók

Európa-liga
3 órája

Az El-ben először kezdő Kováccsal nyert az Alkmaar, Ausztriában ütötte ki a Salzburgot a Milan

Európa-liga
5 órája

Kizárólag a fiatalszabály miatt került be a kapuba Radnóti a Ferencváros Európa-liga-meccsén

Európa-liga
5 órája

Dibusz helyett Radnóti védi az FTC kapuját a Viktoria Plzen ellen – kezdőcsapatok

Európa-liga
6 órája

Triatlon: kilenc magyar indul a pénteken kezdődő ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
10 órája