Kisvárda: volt újpesti védő érkezett Nyíregyházáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.21. 10:12
null
Rubus Tamás hat év után hagyja el Nyíregyházát (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
A Kisvárdánál folytatja pályafutását Rubus Tamás – jelentette be a klub honlapja. A Nyíregyházáról érkező 29 éves védő egy plusz egy évre írt alá az élvonalbeli csapathoz.

 

A békéscsabai labdarúgó három évig Újpesten játszott (fél évig kölcsönben a Vasasnál), mielőtt 2013-ban Nyíregyházára szerződött. A lila-fehérek második csapatában együtt játszott a Kisvárda másik nyári érkezőjével, Baranyai Ádámmal.

Hat év alatt 137 bajnokin szerepelt a Spartacusban, ebből 16 mérkőzés NB I-es találkozó volt.

Az élvonalban eddig összesen 33 mérkőzése volt, ezeken egy gólt szerzett.

„Közeledve a harmincadik születésnapomhoz, nem igazán gondoltam, hogy lesz még NB I-es lehetőségem, de nagyon örültem a kisvárdai megkeresésnek – idézte a Kisvárda honlapja Rubus Tamást. – Békéscsabai születésűként a mások opcióm az volt, hogy úgymond hazatérek, de kihívásnak érzem, hogy még az élvonalban bizonyítsak, végül ez döntött a Kisvárda mellett.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Baranyai Ádám (Csákvár), Rubus Tamás (Nyíregyháza)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Izing Martin (?, BFC Siófok), Hrihorij Zanko (?, ukrán-magyar, Cigánd), Zöldesi Illés (ZTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek: Koszta Márk (Mezőkövesd)
Távozók: Mihai Minca (román), Vári Barnabás (ETO FC Győr, lejárt a szerződése), Horváth Zoltán (ETO FC Győr, lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Pavlo Lukjancsuk (ukrán, Dinamo Kijev II – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gosztonyi András (Bp. Honvéd), Lucas (brazil-magyar, Mezőkövesd), Sassá (brazil, DVTK), Patrick Mevoungou (kameruni)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34