FTC: a BL-negyeddöntőstől érkezett védő a női csapathoz

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 06:57
Újabb külföldi játékost szerződtetett a Ferencváros Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő női labdarúgócsapata: a bosnyák válogatott Melisa Hasanbegovic a BL-negyeddöntős Slavia Prahától érkezett a zöld-fehérekhez – adta hírül a magyar klub hivatalos honlapja.

A 24 éves Hasanbegovic az SFK Sarajevóban kezdte pályafutását, majd egy-egy év svédországi és norvégiai légióskodás után tavaly a Slavia Prahába igazolt, amellyel a selejtezőből indulva a legjobb nyolc közé jutott a Bajnokok Ligájában.

„Nagyon jókat hallottam a Ferencvárosról korábban, két válogatott csapattársam is itt játszik, Marija Aleksic már hosszabb ideje a Fradit erősíti. Az ő tanácsukra is hallgattam, amikor elfogadtam a csapat ajánlatát, de már korábban is hallottam a klubról, és nagyon izgalmasnak tartom, hogy egy ilyen egyesület játékosa lehetek” – kezdte bemutatkozását Melisa Hasanbegovic a fradi.hu-n.

„Szerintem minden esélyünk megvan rá, hogy elérjük a főtáblát a BL-ben. Ismerem az ellenfeleinket, és úgy érzem, ha jól jön ki a lépés, megnyerhetjük a csoportunkat” – tette hozzá a bosnyák válogatott védő, aki Dörnyei Balázs vezetőedző szerint komoly erősítést jelent az FTC-nek.

„Melisa az egyik első számú célpontunk volt az átigazolási időszakban. Körülbelül három hónapos tárgyalási folyamat eredménye, hogy most itt van velünk, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megszereznünk. Azt várom tőle, hogy a Bajnokok Ligájában megszerzett magas szintű tapasztalatát kamatoztatni tudjuk az előttünk álló selejtezőben” – mondta a szakember.

Dörnyei összegezte is a nyári átigazolási időszakot, amely a Ferencváros számára véget ért.

„Elégedettek lehetünk, nem emlékszem korábban olyan évre, amikor sikerült pontosan azokat a játékosokat megszereznünk, akiket előzetesen kiszemeltünk. Emellett nagyon fontos, hogy a csapat gerince együtt maradt, így elmondható, hogy sikerült a klub által biztosított lehetőségeket maximálisan kihasználnunk. Innentől kezdve rajtunk a sor, bizonyítanunk kell a pozsonyi selejtezőben, hogy valóban sikerült szintet lépnünk.”

Vágó Fanny, Czellér Dorottya, Selma Kapetanovic, Terestyényi Anna és Kristina Erman után Hasanbegovic az FTC női csapatának hatodik nyári szerzeménye.

A zöld-fehérek a szerb Szpartak Szuboticával, a szlovák Slovan Bratislavával és a moldovai Agarista-SS Anenii Noi együttesével szerepelnek együtt a Bajnokok Ligája pozsonyi selejtezőcsoportjában, melynek mérkőzéseire augusztus 7–13. között kerül sor.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
8 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
11 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik