Honvéd: Azurák Csaba lett az új kommunikációs és marketingigazgató

P. L.P. L.
2019.07.10. 14:15
null
Azurák Csaba közelebb hozná a szurkolókhoz a játékosok mindennapjait (Fotó: honvedfc.hu)
Júliustól Azurák Csaba a Budapest Honvéd kommunikációs és marketingigazgatója. A kommunikációs szakember 20 év televíziózás után próbálja ki magát új feladatkörben.

 

„Közös ismerősök révén találkoztam a Honvéd új tulajdonosaival, akikkel kötetlenül tudtunk beszélgetni a csapat és a klub kommunikációjáról. Kiderült, hogy nagyon sok mindenben passzolnak az elképzeléseink, ugyanúgy gondolkozunk különböző dolgokról, irányvonalakról. Mindannyian úgy tartjuk, hogy a klub kommunikációjának a szurkolókat kell szolgálnia. Ebből a beszélgetésből jutottunk el odáig, hogy felkértek a Honvéd kommunikációs és marketingigazgatói posztjára” – nyilatkozta Azurák Csaba a klub hivatalos honlapján.

Az új kommunikációs és marketingigazgató szerint a Honvéd Médiaközpontnak növelnie kell a tartalomgyártást, azaz közelebb hozni a szurkolókhoz a játékosok mindennapjait és az akadémián folyó életet.

„A kollégáimmal együtt arra törekszünk, hogy mindennap többször oszthassunk meg olyan információkat, videókat, grafikákat, amelyekből a szurkolóink tájékozódni tudnak. De emellett nagyon fontos, hogy a játékosainknak és a klubnak is építsük a brandjét, s erősítsük azt, ami egyébként tény: a Honvéd ma az egyik legszerethetőbb magyar fociklub. Nemcsak a legendás múltja és a sikeres jelene, hanem a jövőbeni tervei alapján is.”

Az Azurák Csabával készült interjúnkat ide kattintva olvashatják!

Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
4 órája

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
6 órája

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
6 órája

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Labdarúgó NB I
8 órája

„Tudnék cifrábbat mondani az árulónál” – ETO-szurkolókat kérdeztünk korábbi edzőjükről

Labdarúgó NB I
10 órája

Gólerős bosnyák válogatott támadót igazolt az ETO FC – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

Ádám Martin: Volt külföldi opció is, de nem olyan, amiért megérte volna útra kelni

Légiósok
12 órája

Videoton: a Szegedtől és a Puskás Akadémiától érkezett játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
12 órája