DVSC: Herczeg Andrást kitüntették a Magyar Arany Érdemkereszttel

2019.08.20. 19:59
null
Herczeg Andrást kitüntették a Magyar Arany Érdemkereszttel
Szent István napja alkalmából ünnepelt az ország, s az állami vezetők nem feledkeznek meg azokról, akik az élet minden területén – így a sportban is – sokat tesznek, tettek a közösségért. Ebből az alkalomból az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Pesti Vigadóban tartott rendezvényt, amelyen Rétvári Bence államtitkár Herczeg Andrásnak, a Debreceni VSC vezetőedzőjének Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adott át.

 

A 63 esztendős Herczeg András nem érdemtelenül kapta a jelentős kitüntetést, hiszen két-két bajnokságot, Magyar Kupát és Szuperkupát, valamint egy Ligakupát nyert a DVSC vezetőedzőjeként, és ő irányította a Lokit, amely 2009-ben a Bajnokok Ligája, egy évvel később pedig az Európa-liga csoportkörében szerepelt. Ugyancsak Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Zarándi László olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok atléta, a Testnevelési Főiskola volt tanszékvezetője, mesteredző.

Az augusztus 20-i ünnepség alkalmából további elismeréseket is kiosztottak: Magyar Érdemrend Tisztikereszt kitüntetésben részesült Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) alelnöke, nemzetközi és szervezeti igazgatója. Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést kapott Kenéz György olimpiai bajnok vízilabdázó, az Angyalföldi Sportiskola és Diáksport Egyesület vízilabdaedzője, a Vasas SC örökös bajnoka. Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést kapott Tubel Zoltán Gyula sárkányhajós versenyző és edző, a Dragon Aqua Sárkányhajós Sport Egyesület alapítója, illetve tiszteletbeli elnöke, a Tutusport SE alapítója, valamint szakmai vezetője.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
5 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
8 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
14 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25