DVSC: korábbi edzőjüket gyászolják a debreceniek

Vágólapra másolva!
2019.11.18. 18:38
Életének 83. évében elhunyt a DVSC korábbi edzője, Csende Sándor – adta hírül hivatalos honlapján a debreceni labdarúgócsapat.

A Hajdú-Bihar Megyei Labdarúgó-szövetség tiszteletbeli elnökének megválasztott Csende Sándor 1984-ben az NB I-be visszakerülő Loki edzője volt dr. Lakat Károly vezetőedző mellett.

Az általa vezetett szakosztályban több válogatott futballista, Bodonyi Béla, Sallai Sándor, Duró József, Dombi Tibor, Sándor Tamás, Madar Csaba és Bernáth Csaba nevelkedett, valamint tanítványai közül Sidó Csaba és Herczeg András „az év utánpótlásedzője” lett – idéz fel fontos momentumokat a klubhonlap a debsport.com-ra hivatkozva.

Közel tíz évig a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségének tagjaként dolgozott, haláláig az MLSZ Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság versenybizottságának elnöke és az MLSZ szövetségi ellenőre volt.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
20 órája

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
23 órája

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
Tegnap, 12:51

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 07:28

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51
Ezek is érdekelhetik