Gyász: kedden temetik a Honvéd „aranycsapatának” utolsóként elhunyt tagját

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.11.13. 22:11
November 19-én, kedden a Budafoki temetőben kísérik utolsó útjára a Budapest Honvéddal két bajnoki címet is nyerő fedezetet, az október végén, életének 88. évében elhunyt Törőcsik Istvánt, avagy ahogyan a korabeli sportsajtóban szerepelt, Törőcsik I Istvánt.

 

„Törőcsik István fiatal titánként, 1954-ben csatlakozott a Honvédhoz és az 1957-es dél-amerikai túrán való részvételért kapott eltiltást is beleszámítva több mint hat éven keresztül volt a tagja”írta megemlékezésében Törőcsikről a kispesti klub.

Halálával az utolsó játékos távozott a Puskás és Bozsik fémjelezte első Honvéd-aranycsapatból, melyben 1954-ben és 1955-ben is bajnok lett, s a magyarfutball.hu statisztikái szerint 84 élvonalbeli bajnokin, valamint öt nemzetközi tétmérkőzésen lépett pályára.

Legfrissebb hírek

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
30 perce

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Az első 100-szorosok, 1. rész: góllal jubilált és búcsúzott az Aranycsapat csillaga, Bozsik József

Képes Sport
2026.01.23. 10:50

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

A Puskás Múzeumban járt a Panathinaikosz delegációja

Európa-liga
2026.01.22. 15:51
Ezek is érdekelhetik