Honvéd: Lanzafame elnézést kért az önmarkolászós gólörömért

B. L.B. L.
2019.11.25. 19:00
Davide Lanzafame a Bp. Honvéd hivatalos honlapján keresztül kért elnézést a Paks elleni illetlen gólöröméért. A kispestiek csatára büntetőből egyenlített a 2–1-es sikerrel záruló mérkőzésen, majd kezével többször is csendre intette az ellenfelet, végül pedig férfiasságát markolászva fejezte ki magát.

„Nehéz mérkőzést játszottunk a Paks ellen, egy-egy feszült találkozó hevében pedig előfordul, hogy az ember temperamentumosan reagál, s aki ismer, tudja rólam, milyen szenvedélyes vagyok a pályán” – idézi a honvedfc.hu Davide Lanzafamét.

„A büntető előtt a vendégjátékosok közül többen provokáltak, verbálisan, illetve azzal, hogy a tizenegyespontnál rugdosták a füvet, hogy nehezebb dolgom legyen a labda pontos elhelyezésénél, ezért a gólt követően hatalmas feszültség szabadult fel bennem. A reakcióm nem a szurkolók, hanem az ellenfél felé irányult, ami szintén helytelen, senkit sem akartam megbántani, elnézést a sportszerűtlen cselekedetért. Annyit tennék még hozzá, hogy a lefújást követően kezet fogtunk egymással, és ezzel lezártuk a történteket. Nagyon örülök, hogy újabb győzelmet arattunk, bízom benne, hogy minél tovább tudjuk nyújtani a remek sorozatunkat” – tette hozzá.

A JELENET

Legfrissebb hírek

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Mesterlövészek nyomdokaiba léphet Szalai József

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 14:11

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:00