Honvéd: pénteken megtartották a bokrétaavató ünnepséget

P. T.P. T.
2019.12.06. 15:25
A Honvéd-szurkolóknak ennél szebb ajándékot nem is hozhatott volna a Mikulás: a Bozsik Stadionban zajló építkezés elérte a legmagasabb pontot (25 métert), így annak rendje és módja szerint pénteken megtartották a bokrétaavató ünnepséget.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók, videók: Koncz György)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók, videók: Koncz György)

Legalább ennyire jó hír lehet a kispestiek számára, hogy a munkálatok remekül haladnak, vagyis minden esély megvan arra, hogy – a tervezett határidőt betartva – jövő nyárra elkészül az addigra piros-fehér-feketében úszó, 8500 néző befogadására alkalmas, már most épületes látványt nyújtó létesítmény.

A ceremóniára „meglepetésvendégek” is betoppantak, mintegy ötven fanatikus tartott hangpróbát a lelátón, majd egy transzparenst kifeszítve üzent a hóban, fagyban is dolgozóknak: „Köszönjük a munkátokat!”. S volt némi pirotechnikai bemutató is…

Szóval, aki csak tehette, megadta a módját, a Puskás Ferenc utca 1–3. alatt így vált igazán ünnepivé december hatodika.

Legfrissebb hírek

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Gondok a vallecasi stadionnal, nem játszhat bajnokit a saját otthonában a Rayo

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 13:13