MK: elmarad a mára kiírt Vác–Újpest és Dorog–DVSC meccs is

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.12.04. 10:57
null
A balassagyarmati pálya (Fotó: Szabó Miklós)
A játéktér nem alkalmas a futballra, ezért elmarad a szerdára kiírt Vác–Újpest labdarúgó Magyar Kupa-mérkőzés. Hasonló okokból nem rendeznek mérkőzést Dorogon, ahol a DVSC vendégeskedett volna.



A meccset Balassagyarmaton rendezték volna meg. A találkozó új időpontjáról később születik döntés – derül ki az újpestiek hivatalos Facebook-posztjából. Alább a lila-fehérek délutáni posztjából idézünk:

„Ahogy tudjátok, a mai napon megrendezésre került volna a Vác FC elleni kupaküzdelmünk. Hiába érkeztünk oda a teljes csapattal és stábbal, ahogy természetesen ellenfelünk is már jelen volt, az MLSZ-től kirendelt ellenőr, illetve a játékvezetők úgy döntöttek, hogy a pálya alkalmatlan a mérkőzés lebonyolítására, sérülésveszélyes. Az M4 Sport honlapja szerint a találkozót jövő héten szerdán, tehát december 11-én kell bepótolni, de erről hivatalos állásfoglalást az MLSZ-től egyesületünk még nem kapott, így a további részleteket a határozat kézhezvétele után tudjuk közölni.

Őszintén sajnáljuk azokat, akik ebben a rendkívüli időjárásban is szerették volna személyesen is buzdítani csapatunkat. Mi, amint a helyszínen végleges döntés született, azonnal értesítettük minden fórumon szurkolóinkat, de sajnos a távolság miatt a legtöbben már úton voltatok. Reméljük, hogy ettől függetlenül az összecsapás megismétlésénél is számíthatunk rátok.”

Dorogon szintén a pálya alkalmatlansága miatt halasztották el a DVSC elleni kupameccset.

MAGYAR KUPA
8. FORDULÓ (A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT)
12.00:
Monor (NB III)–Budapest Honvéd
12.00: Ózdi Kohász (NB III)–Kaposvári Rákóczi – elmarad
12.00: Pécsi MFC (NB III)–Kisvárda
12.00: Vác FC (NB II)–Újpest FC – elmarad
12.00: Dorogi FC (NB II)–Debreceni VSC – elmarad
12.00: Szarvasi FC 1905 (Békés megyei I.)–ZTE FC
12.00: Dabas-Gyón FC (NB III)–Puskás Akadémia
12.00: Mosonmagyaróvári TE (NB III)–Paksi FC
12.00: Lipót Pékség SE (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II)
12.00: III. Kerületi TVE (NB III)–Vasas FC (NB II)
15.30: Szombathelyi Haladás (NB II)–Budafoki MTE (NB II)
18.00: ETO FC Győr (NB II)–Mezőkövesd
18.00: Dunaújváros (NB III)–BFC Siófok (NB II)
20.00: Békéscsaba (NB II)–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Németországi érkezők Újpesten, Bognár nélkül kezdi meg a tavaszt az MTK

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 17:01

Pődör Rebeka 18 gólt dobott a Kisvárda ellen

Kézilabda
2026.01.17. 20:02

MK: megvan, mikor fogadja a Ferencváros a Csákvárt a legjobb 16 között

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 16:56

Gólvonalról kihagyott helyzetek és egy remek színészi alakítás – ezek voltak a hazai klubfutball legviccesebb jelenetei 2025-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.31. 16:06

A Vác kiütötte a hét ifistát nevező Dunaújvárost a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.12.30. 18:46

Budaörsön jutott negyeddöntőbe a Vác a női kézi Magyar Kupában

Kézilabda
2025.12.20. 20:11

Női kézilabda NB I: győri nevelésű irányítót igazolt a Vác – hivatalos

Kézilabda
2025.12.03. 11:33

Férfi röplabda MK: sima MÁV Előre-siker a negyeddöntő első meccsén

Röplabda
2025.12.01. 21:36
Ezek is érdekelhetik