Átigazolás: Brazíliába szerződött a Kisvárdától térdprobléma miatt távozó védő

R. B.R. B.
2020.01.21. 12:00
null
Anderson Pico hazájában talált új csapatot (Fotó: Meder István)
A Kisvárdával szerződést bontó Anderson Pico hazatért és a brazil Gremio Esportivo Juventushoz írt alá.

 

Mint ismert, a 31 esztendős brazil balhátvéd a téli szünetben szerződést bontott a Kisvárdával. Révész Attila sportigazgató azt mondta, Pico azért távozott, mert térdproblémái miatt nem tudott segíteni az NB I-es csapatnak.

Az alacsonyabb osztályú Juventus hétfőn jelentette be a játékos érkezését.

Pico hazájában szerepelt a Gremióban és a Flamengóban is. A Kisvárda 2018 nyarán szerződtette a brazil labdarúgót, aki az NB I-ben összesen 12 mérkőzésen lépett pályára. Az ősszel Pico csak egy bajnoki és három Magyar Kupa-találkozón jutott szóhoz a Kisvárda első csapatában, a megyei I. osztályban szereplő tartalékegyüttesben viszont tíz mérkőzésen összesen hatszor volt eredményes.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők:
Dombó Dávid (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Fernando Viana (brazil, Botev Plovdiv – Bulgária), Jelena Richárd (Kozármisleny FC), Nemanja Obradovics (szerb, FK Szpartak Szubotica – Szabadka, Szerbia), Szlobodan Szimovics (szerb, BATE – Fehéroroszország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:–
Távozók: Anderson Pico (brazil, Gremio Esportivo Juventus – Brazília, szabadon igazolhatóként), Felipe (brazil, visszavonul?), Hugo Seco (portugál, SC Farense – Portugália, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –



 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
8 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Kimondani könnyű: nem szabad gólt kapni…

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:04