FTC: az ukrán kölcsönjátékostól könnyen meg tudnak válni

2020.01.08. 10:28
null
A kölcsönbe érkezett Ihnatenko 26 tétmeccsen játszott ősszel a Ferencvárosban, most azonban úgy tűnik, nem ragaszkodnak hozzá a klubnál (Fotó: MTI, archív)
Szavatartó ember Szerhij Rebrov, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője,  aki lapunknak elmondta: a spanyolországi edzőtáborba biztosan nem viszi magával az összes futballistáját, és így is lett.

 

A Ferencváros kedd reggel kelt útra, hogy a következő két hetet Benidormban töltse, és ott készüljön a tavaszi szezonra. Ahogy arról beszámoltunk, a zöld-fehérek végül huszonhét játékossal indultak útnak, a harmincszoros bajnok keretéből Danilo Ihnatenko, Priskin Tamás és Szerető Krisztofer sem tartott a többiekkel.

Az ukrán futballista a nyáron érkezett az Üllői útra, és az utóbbi időben már sejteni lehetett, hogy a szakmai stáb nem ragaszkodik a maradásához. A védekező középpályás a Sahtar Donecktől jött kölcsönbe, és úgy tudjuk, a Ferencváros viszonylag könnyen meg tud válni tőle, ráadásul a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága decemberben három bajnokira eltiltotta, mert a Puskás Akadémia ellen (2–2) torkon ütötte Radics Mártont.

Ami a két magyar játékost illeti: Priskin Tamás az ősszel az NB I-ben két mérkőzésen lépett pályára, a szerződése még a Fradihoz köti, de nem kizárt, hogy a télen távozik, míg az angol Stoke Citytől hazatérő, 2000-es születésű Szerető Krisztofer az NB I-ben csupán a Puskás Akadémia ellen 4–1-re elveszített találkozón szerepelt. Viszont Szerető az úgynevezett kooperációs kölcsön keretében az ősszel öt meccsen játszott az NB II-es Soroksárban (gólt is szerzett), és várhatóan tavasszal is ott futballozik majd.

A klub kedden hivatalosan is bejelentette az argentin Gastón Lódico érkezését, aki másfél évre, opciós joggal jött kölcsönbe az Üllői útra hazája élvonalbeli csapatától, a Lanústól.

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek – mondta a fradi.hu-nak a dél-amerikai. – Izgatott vagyok, tudtam, hogy a Ferencváros Magyarország legnagyobb klubja. Alig várom, hogy megismerkedhessek új csapattársaimmal. A bajnokságban nem lehet más a célunk, mint az első hely, és én is szeretnék az európai kupaporondon szerepelni. Nem titok, voltak máshonnan is ajánlataim, de örülök, hogy Európába jöhettem. Támadó középpályás vagyok, leginkább a csatár mögött szeretek futballozni.”

Az új játékos a papírmunka elvégzése után azonnal Spanyolország felé veszi az irányt, hogy bekapcsolódjon a munkába. Érdekesség, hogy az edzőtáborba a felnőttcsapatban már többször pályára lépő Csonka András mellett a nemrég profi szerződést aláíró Csontos Dominik és a tavaly a Juventustól érkező szíriai Ammar Ramadan is elutazott.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:Szánthó Regő (ETO FC Győr), Vécsei Bálint (FC Lugano – Svájc)
Kölcsönbe érkezők:
Gastón Andrés Lódico (argentin, Club Atlético Lanús – Argentína)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Csontos Dominik
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Priskin Tamás, Danilo Ihnatenko (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, kölcsönből vissza?)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
20 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43