Kisvárda: Felipével még nem bontottak szerződést, máshol nem játszhat

Z. A.Z. A.
2020.01.21. 09:14
null
Révész Attila 2018-ban egyezett meg Felipével, de azóta a kapus jó teljesítménye ellenére kissé viharossá fordult a kapcsolat a felek, illetve a játékos és a Kisvárda FC között (Fotó: kisvardafc.hu)
Nem zárható ki, hogy Felipe mégsem hagy fel a játékkal, igaz, a kisvárdai labdarúgócsapat volt kapusának egyelőre nincs módja máshova átigazolni. 

 

Lehet, hogy mégsem fejezi be a pályafutását Felipe? A Kisvárdáról távozó brazil labdarúgó még a felkészülés kezdete előtt a szerződése felbontását kérte, mondván: nem tökéletes a térde, nem érzi olyan frissnek a testét, mint korábban, és 35 évesen szeretne a civil életére, a családjára összpontosítani.

NB I UTÁN HARMADOSZTÁLY?
A Felipe-ügy kapcsán annyit nem árt hangsúlyozni, hogy a kapus korábban azt közölte, felhagy a profi, hivatásszerű futballal és azért a brazil harmadosztály nem jelent ugyanolyan professzionális, vagyis hivatásos bajnokságot, mint az NB I (még ha némi „aprópénzt" bizonyára kapna is a szolgálataiért). Ettől függetlenül , amíg a kisvárdai szerződése nem szűnt meg, nem igazolhat át máshová, amatőr csapathoz sem, és a kapus előéletét ismerve – tavaly nyáron engedély nélkül meghosszabbította a szabadságát, majd később egészségügyi okokra hivatkozott – persze az sem lenne meglepő, ha nyártól magasabb osztályban is feltűnne…

A légiós hangsúlyozta, nem akar eligazolni más klubhoz, ám mert meglátása szerint nem tudna azon a szinten teljesíteni, mint korábban, a befejezés mellett döntött. Csakhogy…

Közben Brazíliából olyan hír érkezett, hogy a kapus a helyi harmadosztályban szereplő Botafogo PB-nél – amely nem azonos az élvonalbeli Botafogo FR-rel – folytathatja: a globesporte.globo.com szerint már a szerződés feltételeiről tárgyalnak a felek.

De vajon Kisvárdán miként reagáltak erre?

„Ahogy korábban már említettem, Felipe kezdeményezte nálunk a szerződése felbontását, és bár ez folyamatban van, egyelőre nem történt meg – árulta el lapunknak Révész Attila sportigazgató. – Nekünk azt mondta, nem akar máshol futballozni. Ha esetleg meggondolta magát, és, mondjuk, a nyáron mégis a folytatás mellett dönt, tegye. Ha viszont már most tavasszal is játszani akarna – hangsúlyozom, erre egyelőre nincs lehetősége –, azt becsapásként fognám fel.”

Noha Felipe távozása után a Kisvárdának maradt még két kapusa, a klub Zöldesi Illés és Mihai Minca mellé átigazolta Dombó Dávidot, és még az is előfordulhat, hogy szombaton éppen ő áll a kapuban korábbi csapata, a Mezőkövesd Zsóry ellen. A 26 esztendős kapus öt év után döntött a távozás mellett, és mert így Szappanos Péter mellett csak a 19 éves Fedinisinec Eduárd maradt kapusként a Mezőkövesd keretében, nem meglepő, hogy a kövesdiek szeretnének még erősíteni azon a poszton.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők:
Dombó Dávid (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Fernando Viana (brazil, Botev Plovdiv – Bulgária), Jelena Richárd (Kozármisleny FC), Nemanja Obradovics (szerb, FK Szpartak Szubotica – Szabadka, Szerbia), Szlobodan Szimovics (szerb, BATE – Fehéroroszország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Anderson Pico (brazil), Felipe (brazil, visszavonul?), Hugo Seco (portugál, SC Farense – Portugália, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Győzelemmel vette vissza régi nevét a Honvéd a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 19:38

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26
Ezek is érdekelhetik