PAFC: testvére klubjához szerződött a romániai magyar támadó – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.01.07. 13:48
null
Fülöp Lóránd a nyáron érkezett Felcsútra (Fotó: Micheller Szilvia)
Fülöp Lóránd, a Puskás Akadémia román korosztályos válogatott labdarúgója a tavasszal kölcsönben a Sepsi OSK-ban szerepel – adta hírül az erdélyi klub.

A 22 esztendős támadó a nyáron a Botosani-tól szerződött a felcsúti együtteshez, amelynek színeiben az ősszel egy NB I-es mérkőzésen lépett pályára (három Magyar Kupa-találkozó mellett).

A román U21-es válogatott támadó korábban már szerepelt a sepsiszentgyörgyi csapatban. Fülöp Lóránd így együtt játszhat bátyjával, a Sepsit erősítő Istvánnal, aki 2017 tavaszán a Diósgyőri VTK-ban futballozott.

A Puskás Akadémia bejelentette, mely együttesekkel csap össze a spanyolországi edzőtáborban. A felcsútiak a Luzern, az Eszék és a Nagyszeben ellen bizonyíthatnak.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Artem Favorov (ukrán, Deszna Csernihiv – Ukrajna), Jakub Plsek (cseh, Sigma Olomouc – Csehország)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Fülöp Lóránd (romániai, Sepsi OSK – Románia), Kiss Tamás (DVTK)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A PUSKÁS AKADÉMIA FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

A felkészülés kezdete:január 3.
Edzőtábor: január 4–18., Spanyolország

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 11., szombat 15.00: Puskás Akadémia–Luzern (svájci I. o.)
Január 14., kedd 15.00: Puskás Akadémia–NK Osijek (horvát I. o.)
Január 17., péntek 16.00: Puskás Akadémia–Hermannstadt (Nagyszeben, román I. o.)


Legfrissebb hírek

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
19 perce

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
15 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
23 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51
Ezek is érdekelhetik