Schäfer és a túl nagy ugrás; Botka keresi a helyét a kezdőcsapatban

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2020.01.18. 23:26
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

• Schäfer András Dunaszerdahelyen folytatja a pályafutását. A Serie A-ban szereplő Genoa kölcsönadta a magyar labdarúgót, aki lapunknak elmondta: sok tapasztalattal gazdagodott Olaszországban, a nyelvet is megtanulta, de tény, hogy az előző évben nem játszhatott. Úgy véli, talán túl nagy ugrás volt a magyar bajnokságból az itáliai élvonalba szerződnie. A DAC már a múlt nyáron meg akarta szerezni, s most a menedzserével és a családjával egyeztetve a felvidéki folytatás mellett döntött, ahol három magyar futballistával is együtt játszhat.
• Schäfer András Dunaszerdahelyen folytatja a pályafutását.
A Serie A-ban szereplő Genoa kölcsönadta a magyar labdarúgót, aki lapunknak elmondta: sok tapasztalattal gazdagodott Olaszországban, a nyelvet is megtanulta, de tény, hogy az előző évben nem játszhatott. Úgy véli, talán túl nagy ugrás volt a magyar bajnokságból az itáliai élvonalba szerződnie. A DAC már a múlt nyáron meg akarta szerezni, s most a menedzserével és a családjával egyeztetve a felvidéki folytatás mellett döntött, ahol három magyar futballistával is együtt játszhat.

• Spanyolországban készül az OTP Bank Liga folytatására a Ferencváros. A bajnoki éllovas hátvédje, Botka Endre a Nemzeti Sportnak elmondta: nincs könnyű helyzetben a csapatba kerülésért zajló harcban. A védelem közepén Miha Blazic, Abraham Frimpong, Lasa Dvali mellé visszatért Otigba Kenneth, míg a jobb oldalon Lovrencsics Gergő kirobbanthatatlannak tűnik. A kétszeres válogatott Botka azt mondta, noha szerepelt a bekksor közepén, valójában szélsőhátvédnek tartja magát. Arról is beszélt, hogy ideje lenne megszereznie az első bajnoki gólját zöld-fehérben.

• Szlovénia ellen játssza második mérkőzését a férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében a magyar válogatott. Pikáns meccs vár a mieinkre, hiszen az ellenfél hat játékosa (Blaz Blagotinsek, Dean Bombac, Borut Mackovsek, Nik Henigman, Mario Sostaric és Gasper Marguc) a magyar élvonalban légióskodik. Ráadásul december óta Ljubomir Vranjes a szlovénok szövetségi kapitánya; a 46 éves svéd szakember 2017 júliusa és 2018 októbere között kilenc hivatalos meccsen ült a magyar válogatott kispadján. Hogy milyen emlékekkel távozott tőlünk, az is kiderül helyszíni tudósításunkból.

• Junior mellékletünk vendége ez alkalommal a 100 méteren tizenegyszeres, 200-on négyszeres magyar bajnok sprinter, Kovács Attila, aki Ben Johnson és Carl Lewis társaságában ott volt az 1987-es római atlétikai világbajnokság 100 méteres síkfutódöntőjében. Magyar vágtázó sem előtte, sem utána nem szerepelt a versenyszám fináléjában vb-n. Kovács akkor ötödik lett, később Johnsontól doppingügye miatt elvették a győzelmet, így a negyedik helyre lépett elő. Lapunknak arról is beszélt, hogy 18 évesen indult a pályafutása, s azt is elmondta, elképzelhetőnek tart-e manapság ilyen késői kezdést.

Legfrissebb hírek

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
3 órája

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59

Szoboszlaiék Slotért is játszanak; bravúrpont a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.27. 23:52
Ezek is érdekelhetik