Női MK: a Fradi és az MTK is nyolc gólt szerezve elődöntős

M. D.M. D.
2020.02.29. 23:52
Négy első osztályú csapat, a Ferencváros, az MTK, a Haladás Viktória és az Astra HFC jutott be a női labdarúgó Magyar Kupa 2019–2020-as kiírásának elődöntőjébe.

Az MTK és a címvédő FTC egyaránt 8–0-ra verte meg NB II-es ellenfelét, a kék-fehérek a Soroksárt, míg a „zöldek” a Csepelt ütötték ki. Az MTK-ban Nagy Ágnes triplázott, a Fradiban két góllal mutatkozott be a télen Finnországból érkező Sini Emilia Laaksonen.MTK és a címvédő FTC egyaránt 8–0-ra verte meg NB II-es ellenfelét, a kék-fehérek a Soroksárt, míg a „zöldek” a Csepelt ütötték ki. Az MTK-ban Nagy Ágnes triplázott, a Fradiban két góllal mutatkozott be a télen Finnországból érkező Sini Emilia Laaksonen.

A Haladás Viktória tízgólos meccsen múlta felül a Kelent, míg az Astra az 1–1-es rendes játékidő után tizenegyesekkel kerekedett az ETO FC Győr fölé.

NŐI MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Soroksár (NB II)–MTK 0–8
(Pápai 2., 47., Nagy Á. 3., 11., 35. – az elsőt 11-esből, Turányi 38., Csányi 70., Nagy L. 87.)
Kelen SC–Haladás Viktória 3–7 (Trampler 49., 60., Telek-Sümegi 83., ill. Tálosi 6., 44., Rácz Zs. 29., 34. – mindkettőt 11-esből, Manhart 36., Szakonyi 56., Tatai 81. – öngól)
Csepel Utánpótlás SE (NB II)–Ferencváros 0–8 (Kocsán 18., 43., Szabó V. 30., Fenyvesi 33., 36., Pusztai 44., Laaksonen 75., 76.)
ETO FC Győr–Astra HFC 1–1 (Tillinger 48., ill. Krascsenics P. 56.) – 11-esekkel: 2–4

Legfrissebb hírek

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
4 perce

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
1 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
2 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
10 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
22 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
23 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
Tegnap, 9:45

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50