Honvéd: Sannino közös megegyezéssel távozik – hivatalos

T. I.T. I.
2020.03.19. 12:45
null
Guiseppe Sannino távozik Kispestről (Fotó: Török Attila)
A Budapest Honvéd FC közös megegyezéssel szerződést bontott olasz vezetőedzőjével, Giuseppe Sanninóval és stábjával – jelentette be a klub hivatalos honlapján. 

 

A kispesti klubnak borzalmasan alakult a labdarúgó NB I legutóbbi két fordulója, a DVTK-tól 4–0-ra, a Kisvárdától 5–1-re kapott ki. Igaz, Giuseppe Sannino a két mérkőzés közül csak utóbbin lehetett ott a kispadon – a miskolciak elleni találkozót az olaszországi útját követő önkéntes karantén és óvintézkedések miatt kihagyta, Pisont István, a B-csapat edzője meccselt helyette.

„A kialakult helyzetre tekintettel közös megegyezéssel szerződést bontott a Budapest Honvéd vezetősége Giuseppe Sanninóval és stábjával. Valerio Zuddas erőnléti edző április 30-ig még a klubnál marad, de a többiek még a héten visszatérnek hazájukba. Az olasz szakember és segítői a 2019–2020-as szezonra érkeztek Kispestre, a most futó idényben négy Európa-liga-, 25 OTP Bank Liga- és hét Magyar Kupa-mérkőzésen irányították a csapatot” – olvasható a honvedfc.hu-n megjelent közleményben.

Sannino munkáját ideiglenesen Pisont veszi át, a bajnokság szüneteltetésének időszakában egyéni edzéstervek alapján – az erőnléti edzővel közösen – készíti fel a játékosokat a későbbi mérkőzésekre.

AZ NB I ÁLLÁSA
1. FTC 16 5 2 44–19 53
2. Fehérvár 15 5 5 47–23 50
3. Mezőkövesd 13 6 6 37–21 45
4. PAFC 10 9 6 39–31 39
5. DVTK 11 4 10 35–33 37
6. Honvéd 9 7 9 25–32 34
7. Kisvárda 9 4 12 35–36 31
8. DVSC 9 3 12 36–44 30
9. Újpest 8 5 11 31–37 29
10. Paks 8 4 13 30–42 28
11. ZTE 7 7 11 34–37 28
12. Kaposvár 3 1 21 19–57 10

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2019–2020-AS IDÉNYBEN
2020. március 19.
Honvéd
Giuseppe Sannino helyett Pisont István
2020. február 10.ZTE Dobos Barna helyett Márton Gábor
2020. február 6.
KisvárdaDajka László helyett Bódog Tamás
2019. december 27.
DVSC
Herczeg András helyett Vitelki Zoltán
2019. november 25.
Fehérvár
Marko Nikolics helyett Joan Carrillo
2019. november 3.
Paks
Tomiszlav Szivics helyett Osztermájer Gábor
2019. október 16.Kisvárda
Miriuta László helyett Dajka László
2019. szeptember 4.
DVTKFernando Fernández helyett Feczkó Tamás
Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
8 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
Tegnap, 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29