Gyász: elhunyt a korábbi NB I-es partjelző, NB II-es bíró

K. Zs.K. Zs.
2020.04.11. 18:36
Életének hetvenedik esztendejében tragikus körülmények között elhunyt Győr Zoltán egykori NB I-es partjelző, az NB II-es játékvezetői keret valamikori oszlopos tagja – írja hivatalos honlapján a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ).

A szövetség Pest megyei igazgatóságának híradása szerint Győr Zoltán még április 4-én, szerencsétlen kimenetelű baleset következtében hunyt el.
A szövetség Pest megyei igazgatóságának híradása szerint Győr Zoltán még április 4-én, szerencsétlen kimenetelű baleset következtében hunyt el.

Győr Zoltán 1978-ban tette le a játékvezetői vizsgát, 1980-ban már a Pest megyei keretben működött, ahol kezdetben ifjúsági mérkőzéseket vezetett, a megyei I. osztályban pedig partjelző volt.

1984 tavaszán, 34 évesen felkerült az országos keretbe, 1990 és 1997 között 39 NB I-es találkozón kapott szerepet játékvezetői asszisztensként. Az NB I-es búcsúra 1997. november 1-jén Miskolcon, a Diósgyőr–Debrecen mérkőzésen került sor.

Győr Zoltán temetésére a kialakult járványhelyzet miatt későbbi időpontban kerül sor – írja az mlsz.hu.

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
11 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
23 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.09.22. 17:03

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41