DVTK: már másfél éve nem játszott, de hosszabbítottak vele

2020.05.14. 14:39
null
Makrai Gábor aláírta új szerződését (Fotó: dvtk.eu)
Szerhij Sesztakov után Makrai Gábor szerződését is meghosszabbította a labdarúgó NB I május végi folytatására készülő DVTK vezetősége – adta hírül hivatalos honlapján a diósgyőri klub.

A 23 éves, 186 centiméter magas csatár 2018 októberében a magyar U21-es válogatott Málta elleni Európa-bajnoki selejtezőjén súlyos térdsérülést, elülső és hátsó keresztszalag-szakadást szenvedett, a felépülési ideje elnyúlt, és hivatalos mérkőzésen azóta sem játszhatott. Ha azonban minden a tervek szerint alakul, akkor a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után visszatérhet a pályára.

„Bízom benne, hogy vége a sok rossznak, és mostantól csak jók jönnek – adott hangot reményeinek Makrai Gábor a dvtk.eu-n. – Nem sokat gondolkodtam az aláíráson, borsodi srácként nagyon közel áll a szívemhez a DVTK. Az idei bajnokságból hátralévő nyolc mérkőzés alatt szeretném magam felépíteni annak érdekében, hogy a következő idényben teljes értékű játékosként minél jobb eredmények eléréséhez segíthessem a csapatot.”

„Makrai Gábor játékra kész, és bízom benne, újra a csapat erősségévé válik – mondta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Örülünk, hogy elfogadta klubunk ajánlatát, és a szakmai stáb újra számíthat a találataira. Sosem feledjük, milyen fontosságú gólokat lőtt súlyos sérülését megelőzően, reményeink szerint hamarosan ismét megörvendezteti a szurkolókat.”

Makrai Gábor az NB I-ben eddigi 51 mérkőzésén nyolc gólt szerzett. A DVTK hivatalos honlapja arról nem közölt információt, hogy új szerződése meddig szól.

Legfrissebb hírek

A DVTK kölcsönvette a Honvéd támadóját – hivatalos

Labdarúgó NB II
18 órája

Távozik a DVTK-tól a volt válogatott védő – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.01. 20:12

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

Nem tudott javítani a DVTK, ezúttal otthon kapott ki

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:20

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26

A Tiszakécske is leiskolázta a DVTK-t

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:23

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.15. 19:25

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
2026.08.15. 19:23