Fenerbahce: Szerhij Rebrov is az edzőjelöltek között?

K. Zs.K. Zs.
2020.05.03. 20:09
null
Szerhij Rebrov (Fotó: Szabó Miklós)
Már két napja tartja képernyőn a pletykát egy török sportportál: a Fotospor állítása szerint a rossz passzban lévő Fenerbahce edzőkeresgélése során más nevek mellett felbukkant a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzőjéé, Szerhij Rebrové is.

 

„Rebrov vérbeli nevelő, akit a folyamatos fejlődni és tanulni vágyás jellemez. A Ferencvárossal bajnok lett, az Európa-liga csoportkörébe vitte a csapatot, bármelyik bajnokságban megállná a helyét. Készen állna erre a feladatra is” – idézi a Fotospor vasárnap Raúl Rianchót, aki 2014 és 2016 között a Dinamo Kijev edzői stábjában dolgozott, azaz közelről ismeri az akkori ottani vezetőedzőt, Rebrovot.

A Fotospor – amelynek információját ukrán honlapok, valamint az orosz TASZSZ hírügynökség is átvette – úgy tudja, hogy Ali Koc, az isztambuli klub elnöke egyik közeli tanácsadója, Ömer Uzun ajánlására tanulmányozza Rebrov szerződtetésének lehetőségét. Az ukrán szakember mellett szól – teszi hozzá a török honlap –, hogy játékosként erősítette már a Fenerbahcét, bajnoki címet is nyert a soraiban 2004-ben.

A Fotospor értesülései szerint ugyanakkor nem történt kapcsolatfelvétel, és a számos jelölt közül e pillanatban Nenad Bjelica tűnik befutónak, az a horvát szakember, akivel nemrégiben bontott szerződést a Dinamo Zagreb.

Rebrov tavaly nyáron három évvel meghosszabbította szerződését a Ferencvárossal.

A Fenerbahce csupán a 7. helyen állt 26 fordulót követően, amikor a koronavírus-járvány miatt a török bajnokság is félbeszakadt.

Legfrissebb hírek

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézi BL-ben

Kézilabda
3 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
12 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
19 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
22 órája

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
Tegnap, 13:50

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:50

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
Tegnap, 10:06

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27