DVSC: búcsúzik a kapitány – Tőzsér Dániel visszavonul

M. D.M. D.
2020.06.25. 16:28
null
Tőzsér Dániel befejezi pályafutását (Fotó: Szabó Miklós)
Profi pályafutása utolsó mérkőzésére készül Tőzsér Dániel, a DVSC csapatkapitánya, aki a szombati, Paks elleni sorsdöntő NB I-es mérkőzés után visszavonul a futballtól – adta hírül a debreceni klub hivatalos honlapja.

„Próbálok nem foglalkozni azzal, hogy pályafutásom utolsó bajnokijára készülök, hisz az év legfontosabb rangadója vár ránk – idézi a 35 éves Tőzsér Dánielt a dvsc.hu. – Fontos szerepem van jelenleg az öltözőben és a pályán egyaránt, ráadásul kavarognak bennem az érzelmek, hisz jó pár évnyi futball van mögöttem, ami nyilván nagyon hiányzik majd. Viszont csak akkor lesz szép számomra a búcsú, ha a csapat bebiztosítja helyét az élvonalban. Most ez a legfontosabb, a saját dolgaimat a háttérbe szorítom. Ki lehet mondani, óriási a tét, hisz ha győzünk, bent maradunk. Senkit sem érdekelnek a héten aratott sikereink akkor, ha szombaton nem tudunk diadalmaskodni. Szerencsére a saját kezünkben van a sorsunk. A mezőkövesdi meccs után azt kértem a szurkolóktól, ők is kezeljék helyén ezt a sikert, hisz jelen pillanatban még ugyanúgy a tizenegyedik helyen állunk. Saját kezünkben a sorsunk, remélem, a lefújást követően közösen ünnepelhetünk szombaton!”

Tőzsér Dániel korábban már utalt arra, hogy az idény végén befejezi a pályafutását, május elején így nyilatkozott az M1-nek: „Nekem valószínűleg pályafutásom utolsó mérkőzései ezek. Én sem ilyen befejezésre vágytam, de ez van, nem kívánságműsor. Ezt hozta az élet” – mondta, ekkor még abban a tudatban, hogy az NB I mostani idényének végén a koronavírus-járvány miatt már csak zárt kapuk mögött léphetnek pályára a csapatok.

Tőzsér a Ferencvárosban kezdte profi pályafutását, tagja volt a 2004 őszén az UEFA-kupa csoportkörében szereplő csapatnak, sőt a Feyenoord elleni mérkőzésen (1–1) emlékezetes szabadrúgásgólt szerzett. 2006-tól tíz éven át külföldön futballozott, játszott Görögországban (AEK Athén), Belgiumban (Genk), Olaszországban (Genoa) és Angliában (Watford, Queens Park Rangers) is, a Genkkel belga bajnok, Belga Kupa-győztes és belga Szuperkupa-győztes lett. 2016-ban hazatért, azóta a DVSC játékosa. Az NB I-ben eddig összesen 158 mérkőzésen lépett pályára, és 20 gólt szerzett. A magyar válogatottban 31 meccsen egyszer (2007 októberében Málta ellen) volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
19 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
22 órája

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:36

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10