MK: hét év után ismét magyar edző nyerte meg a kupát – érdekességek

Vágólapra másolva!
2020.06.03. 22:44
null
Pisont István (balra) és a győztes gólt szerző Djordje Kamber ünneplik a Honvéd kupagyőzelmét (Fotó: Török Attila)
A Budapest Honvéd a Mezőkövesd 2–1-es legyőzésével tizenegy év után ismét elhódította a labdarúgó Magyar Kupát. Következzen néhány érdekesség a Puskás Arénában rendezett kupadöntő kapcsán!

 

• Az idei volt sorozatban a negyedik kupadöntő, amelyen mindkét csapat szerzett gólt. A legutóbbi finálé, amelyen csak az egyik csapat talált be, a 2016-os finálé volt, amikor a Ferencváros Gera Zoltán góljával 1–0-ra legyőzte az Újpestet.

• Öt év után született ismét öngól Magyar Kupa-döntőben, legutóbb a 2015-ös fináléban Szolnoki Roland (Videoton) talált be a saját kapujába az FTC-vel szemben elszenvedett 4–0-s vereség során.

• A Budapest Honvéd 51 millió forintot kasszírozott a Magyar Kupa megnyerésével, valamint 40 aranyozott érmet vehetett át a finálé után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől, és Csányi Sándortól, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökétől. Nem mellesleg a kispestiek a következő idényben indulhatnak az európai kupaporondon, az Európa-liga első selejtezőkörében kapcsolódnak majd be a nemzetközi kupaküzdelmekbe.

• 2014 óta hatodszor került a Magyar Kupa-serleg a fővárosba: a Honvédot megelőzően háromszor a Ferencváros és kétszer az Újpest győzött ez idő alatt. A kispestiek 2009 után nyertek újra – összességében nyolcadszor hódították el a trófeát –, tavaly elveszítették a Fehérvár elleni finálét (1–2).

Pisont István személyében hét év után vezetett Magyar Kupa-győzelemre magyar csapatot magyar edző, de ez akkor is igaz lett volna, ha a Kuttor Attila által irányított Mezőkövesd sikerét hozza a döntő. Legutóbb 2013-ban fordult elő, hogy honi szakembert dobálhattak a magasba a játékosok a finálé megnyerése után, akkor Kondás Elemér diadalmaskodott a DVSC-vel a Győri ETO elleni döntőben (2–1). Pisont a Honvéddal játékosként is megnyerte a Magyar Kupát, 1989-ben.

Batik Bence, a kispesti együttes középhátvédje negyedszer örülhet Magyar Kupa-diadalnak, első három alkalommal a Ferencváros játékosaként hódította el a serleget – a már említett, 2015-ös, Videoton elleni 4–0-s sikerből ráadásul góllal vette ki a részét.

• A 16 ezer lakosú Mezőkövesd a legkisebb kupagyőztes város lehetett volna a ma is önálló települések közül. Hasonlóan kis lélekszámú városból legutóbb az 1984-es győztes Siófoki Bányász SE érkezett, a Balaton-parti várost akkor 20 ezren lakták. A korábban önálló, de ma már Budapesthez tartozó Soroksár 1934-ben 14 ezres településként nyert Magyar Kupát. A legkisebb település, amely döntős csapatot adott, az 1800 lélekszámú Felcsút: a Puskás Akadémia 2018-ban kapott ki a döntőben az Újpesttől, tizenegyesekkel. Borsod-Abaúj-Zemplén megye legutóbb 40 éve adott MK-győztes csapatot, 1980-ban (és előtte 1977-ben is) a Diósgyőri VTK nyerte meg a sorozatot.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
BUDAPEST HONVÉD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY 2–1 (1–1)
Budapest,Puskás Aréna,10 000néző.Vezette:Bognár Tamás (Tóth II Vencel, Vígh-Tarsonyi Gergő – Andó-Szabó Sándor, Berke Balázs)
Honvéd:Tujvel – Batik, Kamber, Lovric – Ikenne-King (Aliji, 84.; Niba, 98.), Gazdag (Nagy G., 84.), Hidi, Szendrei, Uzoma – Ugrai (Kesztyűs, 79.), Lanzafame (George, 84.).Mb. vezetőedző:Pisont István
Mezőkövesd:Szappanos – Eperjesi (Farkas D., 70.), Neszterov, Pillár, Silye (Vadnai, 70.) – Cseri, Karnyicki, Berecz, Besirovic – Zivzivadze, Pekár (Jurina, 78.).Vezetőedző:Kuttor Attila
Gólszerző:Neszterov (33. – öngól), Kamber (56.), ill. Pekár (37.)

Legfrissebb hírek

Magyar Kupa: mezőörsi bravúr a Komárom ellen

Labdarúgó NB II
41 perce

Lila-fehér öröm és bánat: a Kecskemét hosszabbításban kiejtette az Újpestet

Labdarúgó NB I
3 órája

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
8 órája

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
8 órája

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
9 órája

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
10 órája

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
22 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
22 órája
Ezek is érdekelhetik