NB I: Budaörsről érkezik a Budafok új szerzeménye

2020.07.02. 20:01
null
Medgyes Sinan (balra) három idényen át játszott a Budaörsnél (Fotó: Dömötör Csaba, 2018)
A labdarúgó NB I-be feljutott Budafok szerződtette a legutóbb Budaörsön játszó Medgyes Sinant. A balhátvédként és bal oldali középpályásként is bevethető 27 éves labdarúgó 2015-ben az ETO játékosaként már bemutatkozott az élvonalban.

 

„Sinan teljesítményét már hosszabb ideje figyeltük, és azokban a játékelemekben, amelyeket mi fontosnak tartunk egy szélső védőnél, az elmúlt időszakban kimagasló mutatókat produkált. Hiszünk abban, hogy az NB I-ben is bizonyítani fogja képességeit. Folytatjuk a keret kialakítását olyan tehetséges játékosokkal, akik egyrészt beleillenek a játékrendszerünkbe, másrészt extrán motiváltak, mert korábban nem jutottak lehetőséghez” – idézte a klub honlapja Oláh Lóránt sportigazgatót.

A Dunaszerdahelyen született játékos 2017 nyara óta játszott Budaörsön, egy idényen át a Győr kölcsönjátékosaként, majd a legutóbbi két idényben végleges szerződéssel.

A Budaörs játékosaként összesen 98 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken nyolc gólt szerzett és tíz gólpasszt adott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők: Marko Iharos (horvát, Slaven Belupo – Horvátország), Kovács Zoltán (ZTE – kölcsön után végleg), Lőrinczy Attila (Soroksár – szabadon igazolhatóként), Medgyes Sinan (Budaörs), Oláh Bálint (Mezőkövesd – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Zsóri Dániel (Mol Fehérvár)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Gohér Gergő, Horváth Roland, Khiesz Kornél, Króner Martin, Opavszky Balázs
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zsolnai Richárd (DVTK – onnan Ajka)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
15 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
17 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:02

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 08:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 07:56

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00