NB I: rutinos kapussal erősítette meg keretét a Honvéd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.07.22. 18:11
null
Nagy Sándor visszatért a DVSC-hez (Fotó: honvedfc.hu)
A korábbi információnknak megfelelően a Debrecenből távozó Nagy Sándor a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvédban folytatja pályafutását.

Az ukrán-magyar kettős állampolgárságú kapus 2016 telén érkezett a Honvédhoz, amelynél egy évig maradt, és most Debrecenből visszatér a fővárosba.

„Levkovich Robi távozása után mindenképpen szükségesnek láttuk, hogy igazoljunk kapusposztra – mondta Kun Gábor, a kispestiek ügyvezető igazgatója a honvedfc.hu-nak. – Nagy Sanyi személyében pedig egy, a magyar bajnokságot nagyon jól ismerő, rutinos kapussal sikerült tovább erősíteni a keretet.”

„Nagyon örülök, hogy visszatérhettem a Honvédhoz – tette hozzá az aláírást követően Nagy Sándor. – Régi jó barátok vártak itt az akadémián, jó érzés újra a körükben lenni, jó emlékeket őrzök a klubról. Remélem, sikeres szezont zárhatunk együtt.”

Nagy Sándor magyarországi karrierje során eddig 88 NB I-es mérkőzésen védett, a Honvéddal bajnok volt, a Debrecennel pedig bronzérmet szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Baráth Botond (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Kesztyűs Barna (Paksi FC, kölcsön után végleg), Davide Lanzafame (olasz, Ferencváros, kölcsön után végleg), Nagy Sándor (DVSC), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár, legutóbb kölcsönben ZTE FC), Tóth-Gábor Kristóf (Haladás), Zsótér Donát (Újpest FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Herjeczki Kristóf (Gyirmót, ?), Lukács Dániel (Tiszakécske), Májer Milán (Gyirmót), Temesvári Attila (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Eppel Márton (Cercle Bruges – Belgium, szabadon igazolható)
Távozók: Tonci Kukoc (horvát, szabadon igazolható), Macdonald Niba (kameruni), Levkovich Robi (magyar-izraeli)
Kölcsönbe távozók: Irimiás Gergő
(FC Ajka), Kovács Nikolasz (FC Ajka, ismét kölcsönbe), Tóth Péter (FC Ajka),Tömösvári Bálint (győri kölcsön után BFC Siófok), Zvara Levente (FC Ajka), Májer Milán (ETO FC Győr)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mayron George (Costa Rica-i, FC Midtjylland – Dánia), Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Davide Lanzafame (olasz)

Legfrissebb hírek

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
12 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:26

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.13. 17:43

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09
Ezek is érdekelhetik