Női futball: az MTK válogatott védője a Bundesligába igazolt

M. D.M. D.
2020.07.13. 22:37
null
Turányi Lilla (kékben) a Bundesligában szereplő Bayer Leverkusenben folytatja pályafutását (Fotó: Török Attila)
Újabb női válogatott labdarúgónk igazolt a világ egyik legerősebb bajnokságaként számon tartott német Bundesligába: Turányi Lilla az MTK-t elhagyva Csiszár Henrietta és Zeller Dóra csapatához, a Bayer Leverkusenhez írt alá két évre.


A 21 éves középhátvéd 2013-ban Kistarcsáról került az MTK-hoz, melynek első csapatában több mint 70 NB I-es mérkőzésen lépett pályára. Két aranyérmet nyert és két ezüstérmet szerzett a kék-fehérekkel az első osztályban.

Turányi Lilla Németországban Csiszár Henrietta és Zeller Dóra csapattársa lesz a Bayer Leverkusennél, amely a tizenkét együttest felvonultató női Bundesliga legutóbbi kiírásában a 10. helyen végzett.

Hétfősre bővült így a magyar különítmény a német bajnokságban, hiszen Jakabfi Zsanett már tizenegy éve a VfL Wolfsburg játékosa, Tóth Gabriella idén nyáron jutott vissza a Werder Bremennel a Bundesligába, míg Süle Dóra és Kovács Laura júniusban igazolt ki Győrből az SC Sandhoz.

Legfrissebb hírek

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Ollózós gól Dortmundban; tovább menetel a Freiburg a Bundesligában – videó

Német labdarúgás
2026.09.12. 17:39

Napszemüveges női focicézár – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2026.09.11. 23:28

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
2026.09.05. 17:44

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
2026.09.04. 19:36

A Leverkusen bánta: a Bundesligában is folytatódik az elversbergi csoda

Német labdarúgás
2026.08.29. 17:34