Rebrov: Nem vettünk zsákbamacskát; Nagyhalat fogott ki a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.07.29. 22:59
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Az ausztriai edzőtábor után Szerhij Rebrov, a Ferencváros ukrán edzője két és fél napos pihenőt adott játékosainak, akik így – immár az új szerzeményekkel kiegészülve – feltöltődve vághatnak bele a felkészülés korábbinál is keményebbnek ígérkező második szakaszába. Borbola Bence interjújából az is kiderül, hogy hiába szeretne még olykor játszani a zöld-fehérek szakvezetője, fájós térde nem engedi, az új igazolások kapcsán pedig elmondta, nem vettek zsákbamacskát egyikükkel sem.Szerhij Rebrov, a Ferencváros ukrán edzője két és fél napos pihenőt adott játékosainak, akik így – immár az új szerzeményekkel kiegészülve – feltöltődve vághatnak bele a felkészülés korábbinál is keményebbnek ígérkező második szakaszába. Borbola Bence interjújából az is kiderül, hogy hiába szeretne még olykor játszani a zöld-fehérek szakvezetője, fájós térde nem engedi, az új igazolások kapcsán pedig elmondta, nem vettek zsákbamacskát egyikükkel sem.

A Zalaegerszegről visszatérő Bolla Bendegúz Székesfehérváron is alapemberré válna, és örömmel bemutatkozna a felnőttválogatottban. Nagy Zsolt interjúja.

NHL-sztár zöld-fehérben. Nagyhalat fogott ki a Ferencváros, a 2007-es drafton tizedik helyen kiválasztott 31 éves kanadai Keaton Ellerby 218 NHL-meccsel a háta mögött szerződött Magyarországra. Szűcs András írása.

Az elmúlt hét évben hét pole és hat győzelem a címvédő istálló silverstone-i mérlege, amihez hozzávéve idei domináns formáját, nem lehet kérdés favoritszerepe. Csak a külső tényezők állíthatják meg a Mercedest. Zsoldos Barna írása.

A remélt két párosból az egyiket megtalálta a tesztviadalokon a kapitány, de a férfi kajakosoknak tovább kell küzdeniük azért, hogy meggyőzzék Hüttner Csabát. Pircs Anikó háttéranyaga.

Legfrissebb hírek

Leonardo: Minden brazil vágyik az újabb világbajnoki címre; Zalánki Gergő: Extra teljesítményre lesz szükségünk a Ferencváros ellen

E-újság
18 órája

Telt ház, gólok, piros lapok és sima mexikói győzelem a vb nyitányán; Lamine Yamal a kiszámíthatatlanságot és a ragyogást hozza el a tornára

E-újság
2026.06.11. 23:31

Kezdődik a vb! – kitölthető poszter a Nemzeti Sportban; Schäfer: Ez életem legszebb gólja

E-újság
2026.06.10. 23:50

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
2026.06.09. 23:50

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
2026.06.08. 23:50

Lett magyar győztes a női kézi BL-ben, de nem a Győrből; Sallai és Kerkez nélkül lépünk pályára Debrecenben

E-újság
2026.06.07. 23:42

Pintér Dániel: Miamiban egy cél lebeg előttem; Szappanos Péter: Millió közös sztorink van, jó ezekre visszaemlékezni

E-újság
2026.06.06. 23:09

Varga Barnabás duplájával győzelem Finnország ellen; Per Johansson: Olyan magas szintre jutottunk, amit korábban el sem képzeltem

E-újság
2026.06.05. 23:58
Ezek is érdekelhetik