FTC: Somália a Barcelona elleni csoportmeccsről álmodik

Vágólapra másolva!
2020.09.26. 07:54
null
Somália nagy álma, hogy sztárcsapatok ellen készülhessen (Fotó: Szabó Miklós)
Szeretne történelmet írni a zöld-fehérek középpályása, Somália, akinek az FC Barcelona elleni BL-főtáblás meccs jelentené a csúcsot.

 

Félig üres a pohár, vagy félig tele van?

Miután a Molde elleni Bajnokok Ligája-rájátszás első felvonásán az 52. percben már 2–0-ra vezetett a Ferencváros, úgy tűnt, Szerhij Rebrov együttese már Norvégiában eldönti a párharcot. Csakhogy a hazai csapat ritmust váltott, a korábbi három BL-selejtezőn összesen két gólt kapó FTC-védelem háromszor is kihagyott, így Ihor Haratin hajrában szerzett gólja a 3–3-as döntetlenhez volt elegendő. A meccs alakulása miatt lehet hiányérzet a Ferencváros labdarúgóiban, ám a végeredmény és az idegenben szerzett három gól így is remek alapot jelent a Groupama Arénában rendezendő keddi visszavágóra.

 „Higgadtabban már azt mondom, jó eredményt értünk el Norvégiában, és ez akkor is igaz, ha érzésre az első félidő után több volt a meccsben  – mondta a Nemzeti Sportnak Somália, a 31 éves brazil középpályás. – Péntek délelőtt a szakmai stábbal közösen visszanéztük a fontosabb jeleneteket, próbáltunk választ találni arra, mi történt a kétgólos vezetés után. Ami szembetűnő volt, az az agresszivitás hiánya. A Celtic és a Dinamo Zagreb elleni meccseken azért nyerhettünk, mert végig megvolt bennünk a tűz, és amikor az ellenfél próbálta fokozni a nyomást és beszorítani minket, bátran beleálltunk a párharcokba, és küzdöttünk a labdákért. A Molde ellen ez csak az első félidőben valósult meg, a folytatásban kevésbé. Az is szemet szúrt, hogy a kétgólos vezetés után túlságosan visszaálltunk, s magunkra húztuk az ellenfelet. A norvég együttesnek kockáztatnia kellett, emiatt többet támadott, benne van, hogy ilyenkor hátrébb szorul a csapat. A hibát ott követtük el, hogy nem éltünk az üres területekkel, nem vezettünk veszélyes kontrákat és túl hamar eladtuk a labdát. Ugyanakkor nem véletlenül mondta a vezetőedzőnk, hogy a hibát elsősorban magunkban kell keresnünk, a rövidzárlatnak főként mentális okai voltak. Eddig minden meccsen tudtuk, hogyan reagáljunk, ha az ellenfél stílust vált, most viszont valamiért képtelenek voltunk rá.”     

Az idegenbeli iksz így is a Ferencvárosnak kedvez a keddi visszavágó előtt, az FTC vélhetően döntetlennel is bejutna a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A középpályás ezzel együtt nem gondolja, hogy a győzelmi kényszerben játszó norvégok egyből nekik esnek a visszavágón.

„Szerintem eleinte próbálnak türelmesen futballozni, várni a hibáinkra, és legfeljebb hátrányban kapcsolnak feljebb   – folytatta Somália. –    Ez persze csak megérzés, a lényeg, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat, mint szerdán, és végig koncentráljunk. Nem túlzás azt állítani, hogy a játékosok többsége karrierje egyik legfontosabb meccsére készül, úgy fogjuk fel a keddi találkozót, mintha valamilyen döntőt játszanánk. A Ferencváros legutóbb huszonöt évvel ezelőtt jutott be a BL-csoportkörbe, az akkori csapathoz hasonlóan mi is szeretnénk beírni magunkat a klub történelmébe.”     

A Rio de Janeiróban született futballistának régi vágya válna valóra a főtáblás szerepléssel. Amikor 18 esztendősen leszerződött karrierje első menedzserével, azt kérte tőle, segítsen neki Európába szerződni, mert bízott benne, hogy ott idővel a világ legerősebb csapatai ellen léphet pályára. Most egy lépés választja el ettől…

„A legfontosabb, hogy jussunk túl a Moldén, egyelőre nem szabad ennél előrébb tekinteni. Ha viszont az álmaimról kérdez, azt mondom, szeretnék bejutni a csoportkörbe, és ott a Barcelona ellen játszani. A PSG is nagy kedvencem, de a Toulouse játékosaként a francia együttes ellen már pályára léphettem.”     

Mindig kicsivel feljebb – Somália érzi a játékot (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)
Mindig kicsivel feljebb – Somália érzi a játékot (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
7 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
9 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
13 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
17 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
19 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34
Ezek is érdekelhetik