Videó: amikor Bodnár bombája alapozta meg a BL-csoportkört

2020.09.01. 08:22
null
Jogosan ünnepelték (Fotó: AFP)
A múlt héten lezárult a Nemzeti Sport 20 év ászai elnevezésű olvasói szavazása, melyben az elmúlt húsz év magyar álomtizenegyét kerestük, s a következő napokban e csapat tagjainak egy-egy emlékezetes mérkőzését idézzük fel. Király Gáborral kezdtünk, most a jobbhátvéddel, Bodnár Lászlóval folytatjuk a sort.

Szegény jobbhátvédek a futballcsapatokban olyanok, mint a rockzenekarokban a dobosok, azaz mindenki rajtuk köszörüli a nyelvét. Jobbhátvédet drótból is lehet hajtogatni a gonosz szakértők szerint – e poszt képviselőinek szerencséjére megoszlik a humorheroldok figyelme köztük, a flúgosnak tartott kapusok és a fából faragott balhátvédek között... Az NS névsorában a 13 jobbhátvéd közül magabiztosan Bodnár László bizonyult a legjobbnak a szavazás során, a második helyre szorítva Lovrencsics Gergőt, és most egy gyönyörű, és fontos, no és őszintén reméljük, irányt mutató góllal idézzük fel Bodnár pályafutását.

2009-ben ugyanis a magyar bajnok Debrecen a Levszki Szófiával játszott fontos Bajnokok Ligája-selejtezőt, és ugyan nem a magyar csapat számított esélyesnek, de végül továbbjutott, és ehhez remek alapot teremtett Bodnár László közel 30 méteres bombagólja az első mérkőzés 12. percében. Szófiában 2–1-re nyert a Loki, a visszavágón kettő nullára, a hőn áhított csoportkör lett a jutalom.

„Amikor Czvitkovics Péter átpasszolta a labdát, lekezeltem, és észrevettem, hogy nem támadnak le a bolgárok, én pedig ilyen távolságból már el szoktam vállalni, ha tiszta a terep” – nyilatkozta a gólról Bodnár. A nagyszerű dolgok általában már csak ilyen egyszerűek, reméljük a következő selejtezőkön, pótselejtezőkön hasonló magyar gólokban gyönyörködhetünk.

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04