Ferencváros: két fiatallal is profi szerződést kötöttek

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.30. 16:25
null
Balról jobbra: Mergl Szabolcs Tamás, Orosz Pál és Gera Zalán (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/labdarugas/elso-csapat/hirek/ket-fiatal-jatekosunk-kapott-profi-szerzodest" target="_blank">fradi.hu</a>)
A Ferencváros labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy két fiataljával, a 16 éves Mergl Szabolcs Tamással és a 17 éves Gera Zalánnal is profi szerződést kötött.

 

A fradi.hu beszámolója szerint a 2004-es születésű Mergl Szabolcs Tamás 2011-ben, Budafokon lett igazolt labdarúgó, majd 2015-től a Budapest Honvéd MFA-ban játszott. A most 16 éves kapust 2018-ban szerződtette az FTC, azóta 49 alkalommal lépett pályára a korosztályos csapatokban, kétszer pedig az NB III-as együttesben is védett.

„Kiskorom óta az volt a célom, hogy egy nap profi szerződést írhassak alá egy csapatnál, és most ez az álmom a Ferencvárossal beteljesült. Innen kell tovább építkeznem és képeznem magamat, kettőzött erővel fogok küzdeni a további céljaim elérése érdekében” – mondta a szerződése aláírása után Mergl Szabolcs Tamás.

A 2003-as születésű Gera Zalán 2017-ben érkezett az FTC-hez Szegedről, a SZEAC-tól. A támadóként bevethető játékos 2017 és 2019 között 60 mérkőzést játszott, és ezeken 38 gólt szerzett zöld-fehér színekben, majd a 2019–2020-as idényt a Budapest Honvéd MFA-nál töltötte. Gera 2020 nyarán visszatért a Ferencvároshoz, azóta 12 NB III-as meccsen öt gólnál jár.

„Nagyon örülök, hogy aláírhattam életem első profi szerződését, ráadásul éppen egy ilyen nagy múltú klubnál, mint amilyen a Ferencváros. Nagy megtiszteltetés ehhez az egyesülethez tartozni” – idézi a fradi.hu Gera Zalánt.

Log into Facebook

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
20 perce

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
7 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
10 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik