NB I: Gondolkozom a jövőn, de ez a klubon is múlik – Hornyák

Vágólapra másolva!
2020.11.07. 17:39
null
Hatszor került Tóth Balázs kapujába a labda, ami Hornyák Zsoltnak nagyon fáj (Fotó: Meder István)
Az első 20 perc után már három (Hahn-)góllal vezetett a Paks a Puskás Akadémia ellen az NB I 10. fordulójában, és ugyan kétszer is szépítettek a vendégek, nem lehetett megállítani a tolnaiakat, akik hat találattal fejezték be a meccset. A meccs után így értékeltek a vezetőedzők.

A Puskás Akadémia trénere, Hornyák Zsolt azzal kezdte, hogy gratulált az ellenfélnek a győzelemhez.

„Nagyon kellemetlen hat gólt kapni. A Paks százszázalékosan használta ki a lehetőségeit. Szomorú, hogy még el sem indult a meccs, de tíz perc alatt három gólt kaptunk szögletből és beadásból. Nem léptünk ki a játékosokra. Nagyon nehezen tudtam reagálni, mert benne voltunk a játékban. Aztán 1–3-nál úgy éreztem, vissza tudunk jönni, főleg, ha a második félidőben megkapjuk a büntetőt. Ehelyett kaptunk három iskolás gólt. Nagyon bánt, nem erre készültünk.”

A szakember elmondta: amióta felgyógyultak a játékosai a koronavírusból, nem ismer rájuk.

„Nincs meg a koncentráció, az együttműködés. Küzdünk, de nem sikerül. Az, ami korábban az erősségünk volt, most a háttérbe szorult.”

Ezután a Nemzeti Sport azt kérdezte: mennyire tart attól, hogy a rossz eredmények után a vezetőedzőt veszik elő.

„Még át kell gondolnom, mi lesz a következő lépésem. Nem vagyok elégedett azzal, amit a csapat nyújt, ami persze az én munkámat tükrözi. Próbálom kiprovokálni belőlük a pozitív reakciót, a Honvéd ellen úgy éreztem, ez rendben van, erre ma ilyen hibákat követünk el. Gondolkozom magamon, a jövőmön, de persze ez a klubon is múlik. A végső szót a következő napokban fogom kimondani.”

Ahogy azt már szinte megszokhattuk, a Paks vezetőedzője, Bognár György most sem értékelt teljesen elégedetten.

„Időszakonként jól játszottunk, ám az első félidőben a középpálya nem működött megfelelően. Nem éreztem markánsnak a játékunkat. Úgyhogy volt hiányérzetem, de teljesen megérdemelt győzelmet arattunk.”

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ

Paks–Puskás Akadémia 6–2 (3–1)
Paks,Városi Stadion, 1089 néző.Vezette:Antal
Gólszerzők: Hahn (12., 15., 19., 49.), Bognár (52.), Ádám (81.), ill. Baluta (27.), Mance (85.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!
Legfrissebb hírek

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
4 órája

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
10 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
17 órája

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
20 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
21 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 10:20

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 09:56
Ezek is érdekelhetik