Fradi, MTK: Varga–Gera csere?; Böde Dániel: Ha kell, a kapuba is beállok

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2021.01.06. 23:20
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

A labdarúgó OTP Bank Ligában máris pezseg az átigazolási piac. A tél egyik legnagyobb húzása az lenne, ha Varga Roland az MTK-nál, Gera Dániel pedig az Üllői úton folytatná a pályafutását. Akárhonnan is nézzük, mindkét, sőt mind a négy fél igen jól járhat a nyilván pénzmozgással is járó csereügylettel.
A labdarúgó OTP Bank Ligában máris pezseg az átigazolási piac.
A tél egyik legnagyobb húzása az lenne, ha Varga Roland az MTK-nál, Gera Dániel pedig az Üllői úton folytatná a pályafutását. Akárhonnan is nézzük, mindkét, sőt mind a négy fél igen jól járhat a nyilván pénzmozgással is járó csereügylettel.

Böde Dániel immár hátvédként szerepel a Paksban. A válogatottat centerként megjáró exfradista amondó, hogy ha kell, a kapuba is beállna, amúgy pedig természetes, hogy az ősz válogatott és Ferencváros-meccsein tiszta szívéből szurkolt volt csapatainak. Zombori András interjúja.

A labdarúgó NB I-ben félévet, a csapatsportokban évet értékelünk. Sorozataink csütörtöki fejezeteiben a hullámvasutazó Újpest FC és a női kézilabda került terítékre – egyaránt egy oldalon.

Csernoviczki Éva túl van egy keresztszalag-szakadáson, és óvatosan készül Tokióra. Európa-bajnok dzsúdósunk a tavaszi Európa-bajnokságot még korainak tartja, a budapesti vb-n viszont már tatamira lépne, miközben az olimpiai kvótája biztosnak tűnik. Lipiczky Ágnes interjúja.

Legfrissebb hírek

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
6 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2025.12.21. 23:25

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
2025.12.20. 23:50

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I; Kós Hubert: Van esélyem akár még nagyobb eredmények elérésére

E-újság
2025.12.19. 23:45

Dárdai Pál újra a magyar futballban: az Újpest FC sportigazgatója lett; Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

E-újság
2025.12.18. 23:56

Thomas Bach: Önöknél otthon érzem magam; Az ETO FC elleni rangadóval zárja az őszi szezont a Puskás Akadémia

E-újság
2025.12.17. 23:59

Dembélé újabb koronája; Valter Attila magasabb polcon

E-újság
2025.12.16. 23:50

Buszsofőrök az NB I-es csapatoknál; Bárány Donátra az FTC után államvizsga vár

E-újság
2025.12.15. 23:31
Ezek is érdekelhetik