FTC: „A klubok megállapodtak, Henry Budapestre utazik”

2021.01.14. 08:08
null
Henry Wingo (balra) a jelek szerint távozik a Moldétól, és a Ferencvárosban folytathatja a pályafutását (Fotó: AFP, archív)
A norvég Molde FK labdarúgócsapatának vezérigazgatója, Ole Erik Stavrum a vg.no-nak és az rbnett.no-nak is arról beszélt, hogy az amerikai Henry Wingo átigazolási ügyében megszületett az egyezség a Ferencvárossal.

„A klubok megállapodtak Henry lehetséges átigazolásáról. Budapestre utazik, hogy megismerkedjen a feltételekkel – nyilatkozta Ole Erik Stavrum, a Molde FK vezérigazgatója. – Az ügynöke mindenesetre szerette volna, ha megállapodunk a Ferencvárossal az átigazolásról.”

Norvég sajtóhírek alapján korábban már beszámoltunk róla, hogy a Ferencváros ajánlatot tett a 25 éves amerikai Henry Wingóért, akire az FTC vezetői a két csapat norvégiai BL-selejtezőjén (3–3) figyelhettek fel.

A jobbhátvéd 2019 augusztusában a Seattle Sounderstől szerződött a norvég együtteshez, amelynél a szerződése 2021 decemberében lejár. Wingo az ősszel három BL-selejtező-mérkőzésen játszott, valamint az Európa-liga csoportkörében ötször lépett pályára. A 2020-as norvég bajnokságban húsz találkozón szerepelt, összesen két gólt szerzett.

Wingo – aki a védelem bal oldalán is bevethető – a Seattle Soundersszel és a Moldéval egyaránt bajnoki címet nyert, a lehetséges ferencvárosi szerződéséről az amerikai sbisoccer.com is beszámolt.

A Ferencvárosban ebben az idényben jobbhátvéd poszton általában a csapatkapitány Lovrencsics Gergő vagy Botka Endre szerepelt, előbbinek a Transfermarkt adatai szerint a nyáron lejár a szerződése.

Az FTC még nem reagált Wingo lehetséges érkezésére. Ha valóban szerződtetik és pályára is lép az első csapatban, akkor ő lehet az FTC első amerikai légiósa az NB I-ben. A zöld-fehérek az ősszel már átigazoltak egy 20 éves amerikai játékost, Zyen Jonest, de ő nem az első csapathoz, hanem az NB III-as együtteshez csatlakozott.

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Gera Dániel (MTK Budapest), Katona Máté (MTK Budapest)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Henry Wingo (amerikai, Molde FK – Norvégia)
Távozók: Varga Roland (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: Csonka András (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Tokmac Nguen (norvég)
Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
3 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16