NB I: a Mezőkövesd bejelentette Rui Pedro érkezését – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.02.16. 16:15
null
Rui Pedro Mezőkövesden folytatja karrierjét (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződteti a 32 éves Rui Pedrót, aki hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott a Diósgyőrrel.

 

A Nemzeti Sport korábban már beszámolt róla, hogy Rui Pedro a Mezőkövesdnél edz, az NB I-es klub pedig pár órával később bejelentette, hogy leigazolja a középpályást.

„Rutinos támadó középpályást igazolt klubunk Rui Pedro személyében. A 32 esztendős portugál utánpótlás-válogatott labdarúgó szülőhazájában nevelkedett, az FC Porto akadémiáján 10 évet töltött el 1997 és 2007 között. A játékos 2017 nyarán a Ferencvároshoz igazolt, miközben a 2018–2019-es szezon tavaszi idényét kölcsönben Szombathelyen töltötte. 2019 őszétől a DVTK-t erősítette, a miskolci klubban alapembernek számított, a 2019–2020-as évadban 26 OTP Bank Liga-mérkőzésen játszott, 25 alkalommal kezdőként lépett pályára, és 3 gólt szerzett. A jelenlegi idényben összesen 15 mérkőzésen kapott lehetőséget, 1 gólt szerzett” – áll a klub közleményében.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Branimir Alekszics (szerb, decemberben érkezett szabadon igazolhatóként, legutóbb Szeged-Csanád GA), Barczi Dávid (novemberben érkezett szabadon igazolhatóként, legutóbb ZTE FC), Martin Chrien (szlovák, Benfica B – Portugália, szabadon igazolhatóként), Konsztantinosz Dimitriu (görög, FC Basel – Svájc),Nodar Kavtaradze (orosz-grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia, szabadon igazolhatóként), Manuel Martic (osztrák, novemberben érkezett szabadon igazolhatóként, legutóbb Inter Zapresic – Horvátország), Rui Pedro (portugál, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Jakub Vojtus (szlovák, CFR Cluj – Kolozsvár, Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Ugrai Roland (Bp. Honvéd, szabadon igazolható)
Távozók: Berecz Zsombor (Vasas)
Kölcsönbe távozók: Jagodics Márk (Budafoki MTE), Varjas Zoltán (kaposvári kölcsön után BFC Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Andrij Borjacsuk (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Ruh Lviv – Ukrajna, kölcsönbe)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Két fejes góllal a Mezőkövesdet is legyőzte a Csákvár

Labdarúgó NB II
8 órája

Skribek gólja és gólpassza három pontot ért, a Zalaegerszeg másodszor nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:37

Bárdos Bence: Szívesen emlékszem vissza az egerszegi gólomra

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 09:25

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Szerződést hosszabbított kapusával az NB II-es Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.11.07. 08:48

Vladimir Radenkovics az Újpesttől elszenvedett vereség után: Először vagyok igazán mérges a csapatra

Labdarúgó NB I
2025.11.03. 08:11

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00

Visszatért a győztes útra, lezárta az augusztus vége óta tartó idegenbeli nyeretlenségét a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 18:51
Ezek is érdekelhetik